Ismét beköszöntött a dackorszak. A változatosság kedvéért most Borcsánál. Péternél letűnőben lenne, ha nap mint nap nem kapna kedvet Borcsától a hisztizésre.
Borcsa leggyakrabban használt szava a “nem”. Még álmában is ezt skandálja: Borcsa nem akar. Semmit úgy általában, és mindent amit, a felnőttek nem.
Vacsora van. Borcsa joghurtot kér pelyhecskével. SOKat. Háromszor töltök a tányérjába, már nem fér, de Borcsa még mindig SOKat akar. Persze meg sem kóstolja. Miért is, ha egyszer nem SOK. Ordít ezerrel. Péter is jó ötletnek kezdi tartani a nagy mennyiségű vacsora kérését és el nem fogyasztását. De Borcsa hangja elnyomja. Anya begurul, s közli, hogy senki nem állhat fel az asztaltól, amíg meg nem ették a sok vacsorát. Péter megeszi, Borcsa továbbra is SOKat akar.
Elül a vihar. Esti mese következik. Borcsa MÁS mesét akar. Hogy melyik konkértan a MÁS mese nem tudjuk. Ismét üvöltés. Edzük az akraterőnket és szépen türelmesen felsoroljuk az összes létező mesénket. Borcsa egyenként mindegyiktől őrjöng. Péter Gyermekdalokat néz. Jelen körülmények között hallani nem lehet.
Szélcsend lesz. Gyerekdalok négyesben megtekintődnek, meghallgatódnak. Következik a pizsama. Borcsa “NEM AKAR öltöz”. Ezen is elvitatkozunk egy darabig. Érvelni nem érdemes, kiabálni kár. Határozottan és nyugodtan (honnan ennyi erő?) kell felöltöztetni a kapálózó leánykát. Az esti imát szipogva mondjuk el, a fogmosás kimerül a fogkrém elszopogatásában. Már egyikünknek sincs ereje észt osztogatni. Kimerülten dőlünk ágyba.
Hozzászólások