Hat óra a vonaton

Két gyerek, két felnőtt, öt csomag, hat óra vonatozás.
Borúlátó változat

Péter áttombolta a délelőttöt. Én becsomagoltam, ő ki. Hiányzott neki Süsü, apa elvitte a dolgozdába a lepitopit, így nem volt mese. Kint zuhogott az eső. Délben nem alhatott, mert indulni kellett az állomásra. Így többszörösen morcos volt. Indulás előtt magára borította az utazóbőröndöt. Borcsi mélyen együttérzett Péterrel.

A hat óra utazás nem volt leányálom. Kiválasztottuk azt a szép nyári napot, amikor a legtöbb egyetemista utazik hazafele, így a szesszió végeztével. Harsány nyávogásunkkal mindenkit sikerült lebeszélni a gyermekvállalásról. Borcsi kizárólag ölben volt hajlandó vonatozni (kitűnő karizom erősítő gyakorlat), sőt azt is kikövetelte magának, hogy állva fogjuk. Péter és Borcsi ádázan harcoltak az anyjukért. Mindkettő rajtam akart lógni. A hangosabb győzött. A másikat átadtam mamának. Így cserélgettük a gyermekeket hazáig. Komolyan fontolgattuk, hogy a célállomás előtt egy órával leszállunk, s az öcsém majd értünk jön. Gyakran nézegettük az óránkat. Megérkezés előtt egy fél órával Borcsinak végleg betelt a pohár. Üvöltött mint a huzat, amíg végre le nem szálltunk. Közös megegyezés édesanyámmal: ezt a bulit ebben a formában nem ismételjük meg.

Derűs változat

Időben sikerült összecsomagolni. Péter a körülményekhez képest tűrhetően viselkedett. A vonaton aludt egy órát, igazán rendes fiú volt. Rajzolgatott, mesét olvastam neki, eszegetett mamával, sétálgatott, eljátszott a kalapjával, popsitörlővel takarította a vonatot, bambult ki az ablakon. Külön móka volt a labdázás, amit Borcsi hangos nevetése kísért. Borcsi leginkább a folyóson szeretett “álldogálni”, de így legalább nyugodtan élveztem a tájat, nem zavart be Péter folyton a képbe. És kétszer aludt. Szopizni is elég nyugisan tudtunk. Pétert felvillanyozták az utasok laptopjai, de csalódnia kellett, senki sem nézett Süsüt. Minden utas rágcsálnivalóját megkívánta, de beérte a saját elemózsiájával. A megérkezés öröme erősen tombolt bennünk, mikor leszálltunk az állomáson.

Az igazság valahol a két történet között van 🙂