Ha szenzációhajhász lennék, így foglalnám össze a hétvégénket: Borcsát arcon harapta egy kutya, Pétert pedig elveszítettük.
Pénteken Borcsa fuldokolva köhögött, szombatra jobban lett, ezért gyorsan elmentünk az előre betervezett vendégségbe, ahol a leány boldogan vihácolt négy darab aprócska kutyával. Nyakászta őket nagy vidáman, míg az egyik kutya önvédelemből el nem kapta a Borcsa álkapcsát. Kicsit megszorította, egészen apró nyoma maradt. Ijedelem annál nagyobb.
Vasárnap Péter zendített rá a köhögésre. Piri mama 100 km-rel odébb elkezdett csomagolni. Borcsa egész jól kiheverte a betegségek, s a szombati kutya-ügyet, ezért bátran követelőzött. Szó ami szó, eltűnt (kidobtam, pszt!) az egyetlen rongyos és hiányos kirakósa. Ki is ürítettük a malacperselyt, s elmentünk puzzle-t vásárolni. Egyet a lánynak, egyet a fiúnak. Vasárnap lévén a nemszeretem üzletbe mentünk. Péter, sutty, egy másodperc alatt eltűnt az apja mellől. Hamar felfokozott idegállapotba kerültünk, a soppingoló tömegben lehetetlen vállalkozásnak tűnt megtalálni a gyermeket. A pánikot a fiú oldotta. Nagy vigyorogva elősétált az egyik üzletből.
Hozzászólások