Péter bal lábbal kelt, 2 órával korábban a szokásosnál, ráadásul szombaton. Hosszú volt a nap, kevés alvással és sok kesergéssel. A fogára fogtuk. Vasárnap szintén szomorúan ébredt, de rendes volt, 8-ig alhattunk. Tartósan nem sikerült megvigasztalni. A legapróbb dolog miatt elkezdett nyávogni. Úgy éreztem, mind a hárman megbolondulunk itthon, ha ez így folytatódik egész nap. Jobb, ha testületileg elmegyünk templomba. Túl sok jóra nem számítottunk. Még kavicsot is vittünk magunkkal a mesekönyv, játék és ennivaló mellé.
És lőn Péter meglepte szüleit. Mukk nem volt, talán egyszer kezdett el énekelni. Mászott jobbra-balra, de lőtávolságon belül maradt. A játékok nem érdekelték, ehelyett a pad szivacsát bogozgatta, négykézláb szembe állt az oltárral s figyelte, mi történik.
Mint kiderült Péter igencsak szégyellős leány ügyben. Egy vele egyidős kislány mindenképpen barátkozni akart vele. Péter menekült előle, ahogy csak bírta, a padba kapaszkodva szedte a lábát. A kislány se volt az a teszetosza leányka, hát szépen ment utána, felvette Péternek a mesekönyvet, még a kezébe levő képet is odaadta volna, de gyermekünk inkább elfordította a fejét, véget vetve az el sem kezdődött románcnak. Nem volt valami ildomos viselkedés Péter részéről. Még van mit tanuljunk. 🙂
Hozzászólások