Péter itthon éhségsztrájkol. Van olyan nap, hogy kizárólag az apjával hajlandó falatozni. Ez azért elkeserítő, mert az apja délután 5 körül kerül haza. Kenyeret egyáltalán nem eszik, húst elvétve. Sokszor már attól is kiborul, ha a nyakába teszem a nyálazót. Máskor (itthon egyre ritkábban) szó nélkül megeszi a lecsót, gyúrja muffint, zabálja a katonákat.
Egy ilyen nemevős hét után elindultunk Piri mamáékhoz. Titkon reméltük, hogy az elkövetkező egy hétben felhizlalják a gyermeket. Eddig úgy tűnik, nem kell csalódnunk. Már autózás közben elpusztított egy adag kiflit, joghurtot, banánt, szőlőt, ami rendkívüli teljesítménynek számít. Mikor megérkeztünk, jeleztem a nagyszülőknek, hogy Péter valószínű nem fog ebédelni, mert nagyon sokat evett út közben. Ehhez képest Miki tata segítségével szó nélkül bevert két darab töltelékes káposztát, utána kért derelyét. Lefekvés előtt még az előző este szembeköpött süteményből is megevett egyet. Ámulatból bámulatba estem.
A meggyszem a habon az volt, amikor másnap reggel a nagyszülők közölték, hogy Péter kenyeret is evett reggelire, majdnem egy egész szeletet. Hogy csinálják, nem tudom.
Hozzászólások