A Dácz-korszak öt éve hivatalosan is az életem része, a dackorszak pedig néhány hete boldogtalanit. Van mikor napokig nem jelentkezik, máskor pedig egész nap itt ólálkodik. A mi aranyos koboldfiúnk úgy viselkedik, mint egy törékeny mimóza, ha kell, ha nem, zikeg-zokog. Sem szép szóval, sem szigorral nem lehet jobb belátásra birni, fekszik a földön, vagy beáll egy sarokba, s hangosan panaszkodik. A legjobb, ha nem veszünk tudomást róla, megvárjuk, mig magától elmúlik. Na most, ha Borcsának is rossz napja van, akkor kánonban repesztik.
Egy ilyen alkalommal az uram kifejtette olyan ez, mint a kukoricakapálás. Egyszer csak lemegy a nap, s csend lesz. Másnap folytatjuk. Mert a sornak soha nincs vége.
Hozzászólások