Elmúlt a „már csak a takony tart össze” periódus. Ismét voltunk orvosnál. Hála Istennek, a vérrög, ami a burokleválást okozta, felszívódott. Ismét láttuk a gyermekünket, aki úgy kalimpált a kezével lábával, hogy öröm volt nézni. Nem tudtam betelni a csodával. Kénytelen voltam diszkréten mosolyogni rá, mert valahányszor tiszta szívemből felnevettem, rezgett a hasam, és elmosódott a kép 🙂 Szóval nagyon jól megy dolga odabent. 11 és fél hetesek vagyunk. Pocak semmi, hányinger semmi.
Hozzászólások