Súlyosbodik a helyzet. Egyre ügyetlenebb és feledékenyebb vagyok. Már az is elég ijesztő, hogy minden második bejegyzésem a feledékenységről szól, mert minden nap cserben hagy a józan eszem. A minap az egyik kolléganőmet keresték telefonon, én pedig hidegvérrel közöltem az illetővel, hogy valószínű téved, mert Tímea nevű kolléganőm nincs, nem is volt. Pedig van. Megfeledkeztem Timiről, akivel minden nap együtt vidulunk, együtt megyünk haza, aki minden hétfő reggel finomabbnál, finomabb sütikkel kényezteti a társaságot. Szerencse mielőtt, letettem volna a kagylót, beugrott, hogy mégiscsak van Timink.
Aztán sorozatban leeszem magam. A hétvégén a nagy ünnepi vacsorán, hogy, hogy nem, a salátát a tányérom helyett anyósom poharába tettem. Na jó, nem az egészet, fele az abroszra sikerült 🙂
Hozzászólások