Az eső megjött. Ebben hiba nem volt. Nem potyogott senkinek a pocakjára. Az éj leple alatt érkezett. Békésen szunyóztunk az ágyikóinkban.
A hónapok óta kint bóklászó gyermekeimet nehéz volt bent tartani. A benti játékkészleteink kimerültek, s még mindig csak két óra telt el a napból. Végre ésszerűen sikerült kiosztani a gumicsizmákat, s kivágtattunk pocsolyázni. Szemerkélt. A gyermekek nem vették tudomásul az időjárás következtében megváltozott játékszabályokat, ezért többször végigrohantak a házon sáros gumicsizmával. Nemsokára elkezdett zuhogni. A lépcsőkről bámultuk az esőt.
A kiakadás ezután következett. Mindenki álmos volt, elaludni senki nem tudott. Két felvonás között Péter megebédelt. Borcsa jobb időkre halasztotta az evést. A hiszti folytatódott. Másodszor is ágyba vonult mindenki. Péter éppen addig hallgatott, amíg Borcsa rá nem zendített, hogy Péter, gyere, Péter, gyere. Péter jött volna örömmel, de a kiságyból nem tudott kimászni. Ezért kiabált egy sort. Közben Borcsa nem volt hajlandó aludni, zajosan kóválygott a házban, csörömpölt, kiabált, toporzékolt, nehogy Péter elaludjon. Végül a nappali szőnyegére teperték le az álommanók. Ott fekszik mozdulatlanul már egy órája. Kint pedig zuhog. 🙂
Hozzászólások