Péter 3.2-es szülinapját a szüleimnél ünnepeltük. Sok megállós, fárasztó autózás után érkeztünk meg. Nagy volt az öröm, a rend és a tisztaság. Ez utóbbi kettő nem tartott sokáig.
Péter megszédülve a csíki levegőtől földhöz csapta magát, a szájából folyt a vér. Nagy volt a riadalom. Akkor még nem sejtettük, hogy ez igazán semmiség, ahhoz képest, ami pár óra múlva történni fog szegény Péterrel. (Előző este Borcsa szeretete jelét véste a Péter arcára. Úgyhogy szegény gyermek, nem volt teljesen járatlan a testi sérülések területén.)
Péter még mindig a csíki levegő, az új régi barátok hatása alatt állva kóválygott az utcán, amikor járgányával közeledett Pisti. A biciklihez hozzá volt kötve a kutyája. Így versenyeztek az utcában fel-le. Hol a kutya húzta a biciklit, hol fordítva. Mikor egyvonalba kerültek, megjelent Péter. Pisti kiáltotta, hogy vigyázz Péterke, de mire gyermekünk felfogta volna miről van szó, már megközölte a kutyafogatot. A lánc a fejét kapta el, bukfencezett kettőt, s egy kicsit húzta magával a bicikli. Az eseményt apa, nagyapa és néhány szomszéd nézte végig. Mindenki frászt kapott. Még Pisti is, pedig ő nem az a beszari fajta gyermek.
Néhány horzsolással, de komolyabb zúzódás nélkül sikerült megúszni a kalandot.
Hozzászólások