Keresztelő

A hétvégén Borcsa keresztény lett.
Javában készülődtünk a templomba, a család nagy része már az autókban ült. Piri mama a templomba szánt virágokat rakosgatta, Magdi mama Borcsit rendezte, én rohangásztam körbe. Péter pedig beszabadult a fürdőszobába, s a cicanyakkendős, inges, vasaltnadrágos szerkóban elkezdett pancsolni. Még időben odaértünk, csak a kezeit áztatta a vízben könyökig, még nem állt bele a tálba. Gyorsan vetkőzés, vasalóval ruhaszárítás.

Végre elérünk a templomba, a szél szépen átrendezte a frizuránkat. Felsorakozunk az oltárnál, kiderül, hogy a fehér ingecske a táskámban van, a táskám az autóban. Végre minden összeáll, s meghitt körülmények között Borcsa megkereszteltetik. A keresztapja karjából bájosan figyelte mi történik. A víznek nem örült nagyon, de nem is tiltakozott vészesen. A hároméves Zsombi a ceremónia alatt sehogy sem tudta eldönteni, hogy a Nagy lányok mellett az első sorból figyelje-e mi történik, vagy inkább élesben a szülei mellől. Így jött-ment a szentélyben. Bár számítottunk rá, az oltárterítőbe nem akadt bele. 🙂

Az est hátralevő része kellemesen telt. A gyerekek, köztük Péter is majdnem végigették a menüt. Zsombinak annyira bejött a kürtöskalács, hogy még pisilni sem akart elmenni, nehogy elfogyjon a finomság, mire visszaér 😀

Bár volt öt játszópartner, Péter inkább a felnőtteket részesítette előnybe. Másnap délelőtt azonban elkerülhetetlen volt a közös játszás. Péter jól felhergelte azon magát, hogy mindenki az ő játékaival játszik, s mindent igyekezett megkaparintani. Volt nagy kesergés, még van mit szocializálódjunk.