Eljött az idő, hogy megkereszteljük Julcsát. Jól becsomagoltunk, Borcsival és Magdimamával elutaztunk Csíkba. Sajogott a szívünk erőst, mert Pétert itt kellett hagynunk. A műtét után nem volt ajánlott egy ilyen kiruccanás.
Borcsa jól viselte az utazást, még rókázás közben is dudorászott. Örömmel vette birtokba a nagyszülők házát, számbavette az állatokat (Ez Péter keske, ez Borcsa keske), sürgött forgott.
Szombat délutánra felöltötte a legszebb ruháját, s elindultunk a tett színhelyére. Julcsi példásan viselkedett a keresztelő alatt, Borcsa kevésbé. Félhangosan kommentálta a hallottakat: “Itt lakik Jézuska. Borcsa nem rossz, Borcsa jó. Borcsa lány, Péter fiú.” – Ilyen, s ehhez hasonló bölcsességeket nyilatoztatott ki. Áldozás után rohant a pap után, mert éhes volt, és ő is szeretett volna ostyát kapni. Este kilencig állta a sarat a vacsorán is. Keveset evett, sokat szaladgált, fűszálakat dobált a forrás vizébe, asztalra mászott, s Mártonnak beszélt egyfeszt.
Másnap rókák nélkül utaztunk haza, s egy egészséges kisfiút találtunk itthon, aki Piri mama vezényletével rendületlenül várta érkezésünket.
Hozzászólások