Borcsa korán ébresztett. Becsomagoltuk a hátizsákot, s elindultunk kirándulni. Péter a kamionokat számlálta, Borcsa az ujjait. Tapsikoltak, mikor apa előzött. Egy tó mellett autóztunk el. Borcsa felkiáltotta: Péter, itt a tó! Ennek örömére kiszálltunk, lementünk a partra, s szüntelenül dobálták a kavicsokat. Minél nagyobbat csobbant, annál nagyobb volt az öröm. Egyszer jött Borcsi, hogy: Apa, segíts! Attól kezdve apa is szorgalmasan kacsázott. A visszhangot is felfedeztük. Bejött mindenkinek. Olyan idilli volt a táj, a helyzet, a csend, a nyugalom, hogy az már szinte nyálas.
Mire megérkeztünk a tett színhelyére, kedves barátaink is kikecmeregtek az ágyból. A reggeli alatt a gyermekek szorgalmasan megetették a kiskutyákat. Simogatták őket. Elolvastuk a mesekönyveket, felépült a torony, Péter segített a házigazdának megtisztítani az udvart. Borcsa szundizott, számtalan alma össze lett rágva. Minden volt, csak evés nem. De ehhez már szokva vagyunk.
Mi pedig barátoztunk. Jó volt, csak úgy nem csinálni semmit, sütkérezni a napon, vigyorogni, olvasgatni, libaságokat kóstolgatni, rozét kortyolgatni. A torta sem maradt szégyenben.
Estére értünk haza. Szép nap volt.
Hozzászólások