Megkaptuk az első adag szakirodalmat. Egyrészét ajándékba, a másikat kölcsön. Hazaérek a munkából, a férjemet az ágy szélén találom, elborzadva nézegeti az egyik képeskönyvet. A sejteknél tartott épp, nézegette a gazdagon illusztrált oldalakat, s nem jött hogy higgye, abból a gusztustalan színű bolyhos akármiből lesz a gyermek, s hogy ez mind bennem lakik, meg benne. „Enyhe undort” érzett és „bizonytalanságot a jövőre nézve” – idézet tőle. Javasoltam, ugorjunk egy nagyot, s nézzük meg a könyv végét. A szülés képekben című rész még inkább súlyosbította a helyzetet. Gyorsan összecsuktam a könyvet, s eltettem jó messzire. Elég egyelőre barátkozni a gondolatokkal, ráér vizuálisan szembesülni a tényekkel.Én nagy élvezettel vettem kézbe a könyvet. Először a lelki oldaláról olvastam. Röpke egy perc alatt két fontos dolgot tudtam meg: 1. minden anya aggódik a gyermeke életéért, és legszívesebben ultrahangot szereltetne magára, hogy lássa, minden rendben van. 2. minden babát váró nő marcangolja magát, hogy vajon fogja-e őt a férje pocakosan szeretni. Mivel a kettő közül egyik sem merült fel ezidáig bennem, így ezt a könyvet is jó messzire eltettem. Bár mióta elolvastam, nem hagy nyugodni a két gondolat. Nem akartam, hogy rámszakadjon az összes többi lelki nehézség, jobb ez így, élni a paradicsomi gondtalanságban, s jól érezni magam.
Hozzászólások