A laptop előtt bambulok, eszem a lecsót. A Péter tányérjából, a Borcsa kanalával. Jó lenne hozzá egy kis rizs. Ott lapul a hűtőben. Kivenni lehetetlen, Borcsa minden neszre felébred. Hiába csukott ajtó, lopózkodás. Parancsolóan rám szól: Anya! Értek a szóból. Megyek simogatom a hátát, amíg vissza nem alszik. Cserében babrálja a nyakamat. Mégis kisettenkedem a konyhába. A mosatlant összegyűjtöttem még fektetés előtt, a maradékokra már nem volt idő. Találok egy darab kenyeret az etetőszék alatt, jó lesz az.
Ma is jó napunk volt. Péter megtanult egyedül leszállni a hintáról. Leszedtük a paradicsomot, a nagy buzgalomban néhány zöldet is. Kibontottuk a száraz paszulyt. Nagyrészét a földről sepertem fel, de fő, hogy közösen csináltuk. Reggeliben sütit készítettünk. Végül bors nem került bele, bár ádáz harc folyt a borsos almás muffin elkészítése érdekében. Hatásosan kiálltam a fahéj mellett.
Ma reggel is érzéketlenül hallgattam a csokoládéért és a rajzfilmért rendezett siratót. Az ágyat megvetettük, kétszer is. Először az ágyneműtartóba gyömöszölték az összes fellelhető ruhát, másodszor az ágyneműt. Borcsa kétszer pisilt bilibe, s csak egyszer esett el vele. 😀
Tegnap kint ebédeltünk. Amíg kivittem a vizet, a gyermekek nagylelkűen megetették a kutyát. Gausz örült, főleg a húsnak. Én kevésbé.
Hozzászólások