Jelentjük: Péter túlélte élete első lagziját. Mi is 🙂
Érkezéskor példásan viselkedett. Úgy feszitett a kicsi kockás ingben, ahogy az ilyen ünnepélyes alkalmakhoz illik. Bevonultunk, gratuláltunk, gratuláltak. Aztán gyorsan vissza Pirimamához. Amikor másodszor belépett a lagzis terembe, rögtön rókázott egyet. Bemutatkoztunk 🙂 Már nem tűrte olyan jól az ismeretlen emberek cirogatásait, mint első alkalommal, rázenditett a nótára. Hogy ne beszéljük le az újpárt a gyermekvállalásról, Pétert mamábal kettesben folytatta a bulit az emeleten.
A lagzis menü újdonsága Péter számára a banán volt. Anyósommal úgy volt az egyezség, hogy ha Péter megéhezik, azonnal hiv. Az első pár órában hűségesen szorongattuk a telefont, mentünk is szopizni, ahányszor kellett. Aztán alábbhagyott a lelkesedésünk. Belemelegedtünk a buliba. Mikor észrevettem a számtalan nem fogadott hivást, rohantam, amennyire csak tűsarkúban rohanni lehet. Péter elégedetten heverészett az ágy közepén. Pocakjában ott lapult egy fél banán. Bár vásároltunk neki gyári kaját, köszönte szépen, nem kérte. Még jó, hogy anyósomnak felcsomagoltam azt a banánt.
Hozzászólások