Természetes szülést szeretnék. Már jó idejében tisztába tettem magam a vajúdással kapcsolatban, konzultáltam szülésznő anyósommal, beszereztünk egy vajúdólabdát, elterveztük, hogy majd itthon, együtt, amig lehet, hűségesen iszom a gyógyteákat. A császármetszésről szóló fejezeteket mindig átugrottam a kismama könyvekben. Most legalább lesz, mit olvassak lyukas óráimban.
Ismét voltunk orvosnál. Úgy alakult, hogy nem láthattam az ultrahangos képernyőt, ezért anyósom és az orvos arcából próbáltam olvasni. Mikor hümmögtek, kicsit aggódtam. Végül kiderült, Bandikó jól van, magzatviz is van bőven, még mindig menetirányban fekszik, a méhlepény is ok, azonban a köldökzsinórral van valami macera. Talán egy csomó. Nem lehet ezt pontosan látni. S a szivhang sem a legtökéletesebb, néha le-le ugrik. Szóval jobb félni, mint megijedni. És ha vészhelyzet van, akkor császármetszés lesz.
Lakóhelyünktől 90 km-re fogok szülni, anyósos szülés lesz. 🙂 A kiirt időpontig még 3 hét van. Ezt a 3 hetet én napról napra beterveztem, rengeteg tennivalóm van, ami vagy most csinálok meg, vagy soha. Ehhez képest az orvos azt mondta, el ne mozduljak innen, mert ha bármi rendellenesség van, futni kell a kórházba. Kértem egy hetet, 4 napot, 3-mat, 2-őt. Csak annyit, amig elrendezem a dolgaimat. Magdushoz is el kell jutnom, a dolgozdába is, és otthon… . Végülis a döntést rámbizta, s hozzá tette, ha bármi történik… S nem fejezte be a mondatot.
Most próbálok mindent elengedni, kitörölni az agyamból a jövő hétre megirt, napra lebontott tennivalóimat. Nehéz, de tudom, mi a tét.
Hozzászólások