Az állomási borbélyműhely állandó pont szülőfalum életében. Amióta az eszemet tudom ugyanott, ugyanazzal a Zoli bácsival működik. Nem érintette a változások szele. A rendszerváltás után nyiló divatos fodrászatok sorra bezártak, de a borbélyműhely állta a sarat. Ugyanazzal a vaskályhával, tükörrel, vas forgós székkel, mint harminc évvel ezelőtt. Ide tévedtünk be Péterrel nyiratkozni.
Zoli bácsi előkapta a műbőrös szivaccsal gondosan bevont deszkát, a szék karjain keresztül tette, arra ült Péter, hogy jól lássa magát a tükörben. Megkérdezte, hogy géppel nyirhatja-e hátul. Persze, mi is azzal szoktuk. Legalább hamarabb megvagyunk. Amikor a viharverte hajnyiró beleszántott Péter loboncába, meghűlt bennem a vér. Arról nem volt szó, hogy egy centisre van beállitva a gép. Csak annyit tudtam dadogni, hogy a többit inkább ollóval tessék. Péter szemből egy jóvágású frizurával, hátulról egy szellős nyári séróval rendelkezik. A végén az aranykezű mester bepacsulizta a gyermek fejét, gyanitom a szer szintén a kommunizmus idejéből maradt raktáron. A nyakát púderes pamaccsal porolta le. Húsvéthétfős hangulatban érkeztünk haza.
A fiúnk példásan viselkedett.
Hozzászólások