Mielőtt végleg elfogynának a betűim, írok néhány sort.
A hosszú estékkel megjöttek a diafilmek. Helyszín a nappali, párnák földre dobálva, nézőközönség bevackolódva. Apa izzítja a gépet, Péter a lámpaoltogató kisfiú. Bámuljuk a megkarcolt diákat, s hallgatjuk apát.
A malacos társast rendszeresen koptatjuk. Megértük, hogy Borcsa nem kap hisztirohamot, ha farkast dob, s Péter nem akar egymás után kétszer dobni. Nem kell igazságot tenni, szabályokat magyarázni, észt osztani. Tiszta relax.
Sütőtök fogy, mint régen, amikor egy borzos, pufókarcú kisfiú négykézlábalt szerte a házban. Meg is sárgult az orra.
Előkerültek a préselt falevelek. Péter akkurátusan festi, s lenyomatot készít velük. Borcsa virágrajzolásra állt rá.
Szombaton közös főzést csaptunk. Mindenki adottságainak megfelelően kivette a részét a munkából. Péter galuskát és palacsintatésztát kevert, murkot vágott. Borcsa szóval tartott. Olyan kaliberű vicceket mesélt, mint: Apa fa, hihihi! Vigyorogtunk.
Hozzászólások