Óvoda

Egyszer a nyáron beharangoztam, hogy Pétert beirattuk oviba, az óvónénik határozottan megígérték, hogy nem jelent gondot, ha nem szobatiszta, mindig vannak pelenkások. Ennek fényében szaporán nézegettük Bogyó és Babóca egy napját az óvodában, rendszeresen ellátogattunk játszóterezni az ovi udvarára, ősz közeledtével felújítottuk a Péter ruhatárát, beterveztük az eljövendő életünket s beprogramáltuk magunkat garat és székletvizsgálatra. Izgatottan vártuk a tanévnyitót. Még csak hármat kellett aludni. Na, ekkor üzente meg az óvónéni, hogy inkább ne menjünk, ha Péter nem szobatiszta, s amúgy sem érti, miért vergődünk, ha én otthon vagyok. Hogy milyen szóáradatot szántunk az óvónéninek, inkább nem írom le. Végül megtartottuk magunknak, s örültem, hogy nem egy ilyen “szavatartó” óvónéni fogja a gyermekemet délelőttönként nevelgetni.
Az óvodatémát ejtettük. Sokszor unatkoztunk itthon halomba, de örültünk, hogy nem gyűjtöttük be az aktuális vírusokat, s Borcsival is van, ki játszon.

Igen ám, de anyósom beszervezte Pétert a szomszédjukban levő református óvodába. El is mentek ma reggel. Péter példásan viselkedik. Sírás nélkül maradt a gyerekekkel, velük énekel, imádkozik. Az almát nem kéri kockákra vágva, hanem úgy egyben héjastól rágja, mint itthon. Reméljük, lenyeli, s nem köpi ki, mint itthon. Kisszék helyett a szőnyegen ül, pont mint itthon a nagy rojtos bojtos szőnyegen, amin kitűnően lehet rajzolni, játszani, szundizni, heverészni és uzsonnázni.

Péter mától beláthatatlan ideig óvodás.