Nem hiába cipeltük el a gumicsizmákat. Végre esett. Elindultunk a mindennapi tejbeszerző körutunkra. A gyerekek vígan ugrándoztak a pocsolyákban, Borcsa csak háromszor esett el. Péter egyszer véletlenül, háromszor szándékosan. Ugyanis ahányszor Borcsa megcsókolta a földet, ő is rögtön levetette magát, nehogy kimaradjon a jóból.
Hazaérkezésünk után a kapu előtt folytattuk a pocsolyázást. Péter köveket, Borcsa pitypangot dobált a vízbe. Béke volt. Bejöttem asztalt teríteni. Pár perc múlva ordítás ezerrel. Mire kirohantam, Borcsa már kikászálódott a pocsolyából. Arcáról fekete lé folyt, kezein vastagon állt a sár. Nem sikerült tisztázni, hogy szándékosan, véletlenül vagy a testvére segítségével fürdött meg. Ahogy beértünk az udvarra, Borcsának kakálni kellett, ezt azon nyomban úgy sárosan elintéztük a ház sarkánál. A fürdőszobában folytattam a leány kifehérítését, s közben azon morfondíroztam, Péter eljutott-e a ház sarkáig. Nem jutott el, hanem sároson végigsétált a házon. Akkor láttam meg, hogy a fején vastagon áll a sárpakolás, derékig vékony csíkban folytatódik. Borcsát csórén szabadon engedtem. Pétert beállítottam a kádba. Borcsa rendes volt, bebújt az ágyba, s nem pisilt be. Mire mindenki felöltözött, a család többi tagja is előkerült.
Hozzászólások