Ma reggel nem hagytam cserben az uramat. Együtt indítjuk a napot. Nem sürgetem a familiát, nem tesz jót senkinek: Nagy Morc, nem akarok felkelni, Péter álmos, erőltetett menet – ezek szoktak lenni a következmények. Bevállalom, hogy késni fogok. Relax.
Borcsa ébred, öltözik. Van némi zűr a fésülködés terén. Igyekszem higgadt maradni. Péter csak anyával. Sikerül kicsalogatni az ágyból határidőre. Fel is öltözik. Mire hátradőlnék, hogy milyen jól megy minden, mesét kér. Kettőt. Velem. Összebújva. (Nyugalom, Etelka, nyugalom.) Visszavackolódunk az ágyba. A copfomnak annyi. A szoknyámnak is (Nyugalom, Etelka, nyugalom). Két Kányádi verset olvasok. 8 strófa.
Mindenki kimosdatva, menetrekészen. Péter megéhezik. Nem, apa nem! Anya! (Nyugalom, Etelka, nyugalom). Pelyhecskés reggeli elővarázsolva. Most kellene indulni. A fiú csigalassúsággal emeli a szájához a kanalat (Nyugalom, Etelka, nyugalom). Igyekszem a tempót átvenni. Belül pörgök. El fogok késni. Nem kicsit, nagyon.
Végre eljutunk az előszobáig. Igen, az autóskártyás zsák is kell. Nagyon. (Nyugalom, Etelka, nyugalom). Borcsa már az autó mellett áll. Péter kilép a házból, gondol egy merészet, s eldől. A lépcsőn lefele. Röptében elkapom. A fogai nem törnek ki, viszont a piszka lábáról a kulimáz lejön. Áú! Sántít. Felébred.
Fülbevalóm, sálam nincs. Lehet, telefonon sem. A csizmám sáros. Az arcomról pattog a bőr. Kezdődik a nap.
Hozzászólások