Apa két napra elutazott. Rám maradt a gyereksereg. Nem mentem kora hajnalban dolgozni.
Apa beszámolóiból jól tudom, hogy a reggelek nehezek. Főleg ha nincs fölösleges másfél óránk Pétert ébresztgetni. Ma reggel sem volt.
Jókedvűen mentem be a gyerekszobába, felkapcsoltam a villanyt. Péter a fal felé fordult, fejére húzta a párnát. Borcsa kinyitotta a szemét, szemrevételezte a mackónadrágomat, s közölte: – Anya, így nem mehetsz dolgozni! Nem álltam le szivet fájdítani, hogy hóhó, nem is megyek, miután felpakoltalak Iza óvó autójába, hazajövök tortát sütni, s takarítani, míg jön a 9-es busz.
Borcsával az öltözés ment, mint a pinty. Péternek kakaót készítettem, beszéltem hozzá. Ő pedig egyre idegesebben közölte, hogy álmos és éjszaka van. Zokogva vettem ki az ágyából. Jött az “öltöztessen Borcsa” fejezet. Borcsa egy darabig cibálta a nadrágot, én titkon segítettem, Péter szundikált. De nem eléggé. Észrevette, hogy tulajdonképpen én adtam rá a harisnyát. Kiborult a bili. Mese mese meskete az álmos világról. Péter vidáman érkezik a fürdőszobába. Pisilni nem akar, viszont beledobja a Borcsa képeslapját a budiba. Erről ismét eszébe jut, hogy ő tulajdonképpen álmos és nem is akar felkelni.
Borcsa vigasztalja. Sikerrel. Mosdás, kakaó békében kipipálva. Megragadva a meghitt családi légkört közlöm: Anya az utca végéig kísér titeket, onnan Iza óvóval mentek. Péter nem ért egyet, szeretné, ha mennék. Palotaforradalom. Már beadnám a derekamat, üsse kavics a házimunkát, mire rájön, hogy jó buli anya nélkül menni. Az óra ketyeg.
Indulunk ki a házból, Péter nem akarja, hogy az utca végéig kísérjem. Majd ők ketten. Ő már nagy és vigyáz Borcsira is. Én ragaszkodom hozzá. Borcsa osztja az álláspontomat: – Péter nem állhatunk ketten az út szélén, mi lesz, ha jön egy autó vagy egy csónak. 😀
A fiú a csomagokat szétosztja kettejük között. Borcsa váltóruhákat cipel, Péter frissen mosott ovis cuccokat + 2 hátizsákot. Egyikben tízórai, másikban autóskártya, halaskönyv. Elengedhetetlen tartozékok. Minimális hisztizés mellett sikerül meggyőznöm, hogy segítek csomagot cipelni, megyek velük. Az óra szaporán ketyeg. Már az utca végén kellene legyünk, mire elindulunk nagy békességben.
Borcsa előre szalad, nem várja meg Pétert. A fiú toporzékol, eszébe jut, hogy álmos, s hogy tulajdonképpen nem is akart felkelni. Zokog. Ölbekapom, baktatunk le a dombon, szipog a fülembe. Óvó az utca közepén talál bennünket. Vidáman szállnak be az autóba. Kezdődhet a nap.
Hozzászólások