Péter jó fiú, sokat mosolyog, nézelődik, eszik, alszik. Egészen addig, mig az apja hazaér. Akkor elkezdődik a sirás-rivás, részünkről pedig a fogcsikorgatás. Na jó, nem minden délután, de az esetek többségében ez a délutáni programunk.
Meddig lehet hagyni egy kisbabát sirni? A szakirodalom szerint 15-2o percig simán. Nekünk még 3 perc is egy évszázadnak tűnik. Ülünk a konyhában, és hallgatjuk, hogy Péter zsörtölődik, sirdogál, végül ordit. A férjem ugrik fel, menne be, leintem, várjunk még. Ahogy leül, én pattanok fel, ő ültet le. Birjuk vagy 2-3 percig, aztán berohanunk. Gyermekünket nem hatja meg a nagy érdeklődés, tovább ordit.
Simogatjuk a hasát, apa fütyüli a magyar népmeséket vagy a western filmek zenéjét, attól függen mennyire vad a hangulat. Mikor apa már nem birja, bekapcsoljuk a kiságyra szerelt zeneszerkentyűt. Pétert egy kis időre lekötik a feje fölött kóválygó méhecskék látványa, de tudjuk, hogy ez nem igazi érdeklődés. Valójában erőt gyűjt a következő felvonáshoz. 🙂
A program úgy végződik, hogy apa kiosztja az észt: Fiam, mi vagyunk a nagyobbak, ránk hallgatsz, a mindenségit! Mivel Péter bagózik az ilyen felszólitásokra, ölbe köt ki. Odabújik apa nyakához, elégedetten mosolyog. Szent a béke.
Hozzászólások