Vasárnap minimális zajongással lezavartuk az istentiszteletet. Kicsit morzsáltunk a keksszel, s aggódtunk, mikor Péter elkezdett kúszni előre a padok alatt. Szerencsésen visszaért és senki nem vette zokon. Igaz, előtte egy nappal a katolikusoknál edzettünk. Az ottani padok nem alkalmasak kúszásra, viszont az első sorból egész jó a kilátás, s Flóra is ott van.
Szóval vasárnap a templom és az ünnepinek álcázott ebéd elfogyasztása után, elindultunk a sóbányába. Borcsa bealudt, útközben nem sikerült tisztázni a törpekérdést, ezért folyton azt kérdezgették, hogy hol vannak a törpék és a boszorkány. A mesében, válaszoltunk. Jó-jó, de itt most hol vannak? Végül abban maradtunk, hogy vasárnap nem dolgoznak.
A gyerekek 13 emeletet gyalogoltak lefele, ugyanennyit lifttel tettek meg lefele. Mindkettő elismerést érdemel, ugyanis az üvegfalú liftezés sem gyermekjáték. Legalább tudjuk, nincs tériszonyuk. Felfele nem kísérleteztünk a lépcsőkkel.
Megnéztünk minden néznivalót, játszottunk minden játszanivalóval, s a föld felszínén még gyalogoltunk, szaladgáltunk vagy 1 km-t. Végre éhes volt mindenki. Otthon alig bírták kivárni, míg elkészül a tengeri krumpli, felnőtt nevén: szalmakrumpli, amit az idei nyaraláson ettek először és ezidáig utoljára, de akkor viszont jó sokszor.
Hozzászólások