Piri mamával betrappoltunk az oviba. Apa dolgozott, Miki tata parkolt. Némi meglepetés után a gyerekek magukra öltötték az ünneplőt, mosásra pakoltuk az ágyneműt, pizsit és egyéb ovis tartozékokat. Három neccel s két ovistáskával indultunk is a kicsikultúrba szerepelni.
Túl korán érkeztünk. Péternek pont 20 perc jutott, hogy csuromvizesre futkározza magát. Leállítani nem sikerült. Mire a kiscsoport felvonult a színpadra, már neki is dőlt a jéghideg falnak. Tavaly ilyenkor egy hasonló performansszal ugyanitt gyűjtöttük be a karácsonyi laringitiszt – csak ez kattogott bennem.
A kiscsoport bájos volt, Borcsi elmondta a mondanivalót, szépen, precízen, némi nyávogással tarkítva a négysorost. Aztán jött a fiú. Ő is elmondta. Kevesen értették a teremből. Nem a mikrofon miatt, még mindig nem ejti tisztán a szavakat. Őt nem zavarta ez a tény, bátor volt és mosolygós. Ennek örültem. Egyszer a kisszék mellé ült. A közönséggel együtt nevetett az eseten.
Mire a Kisjézus megszületett, könnyek ültek a szememben. Égtek a gyertyák, mindenki saját tehetsége szerint énekelte a dalokat, óvónénik igazgatták a csapatot.
Hála volt bennem és öröm. Megnőttek. Szeretjük. Összetartozunk mindenestől.
Hozzászólások