Péter is velünk jött a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadására. Idejében érkeztünk, így a legénykének volt ideje körbesétálni a nézőteret, mindenkinek boldogan köszönni. A kiválasztottakkal kezet is fogott. Majd ismét tett néhány kört, mindenkinek megmutatta micsoda kincset lelt az anya táskájában: egy vonatjegyet.
Az előadás lírai felvezetése alatt sikerült elpusztítani az összes magunkkal hozott rágcsálni- és innivalót. Az öcsém újabb adag innivalót szerzett be, Péter örömmel nyelte a lónyálszörpöt, eddig ilyen gyanús levet nem ivott. A készlet nem tartott sokáig, a gyermek új erőre kapott, örült a ropogós zenének, végre bevethette az összes eddigi élete során elsajátított táncfigurát. Még az sem zavarta, hogy a hasonlóan mulató Máté időnként benyúlt a szemébe. Mikor kezdte túlharsogni az előadást, hangos tiltakozás közepedte kihurcoltam a teremből, és romantikus sétát tettünk a csillagos ég alatt. Mire megbámultuk az Olt vizét, a templomot, s minden házban meglestük a kivilágított karácsonyfákat, vége lett az előadásnak, indulhattunk haza.
Hozzászólások