Testvérség

Péter tisztességesen felhizlalva érkezett haza a nagyszüleitől. Már tudott pelus nélkül is pisilni. Na jó, nem mindig, de néha összejött. Apával ketten utaztak haza, mukk nélkül ült az autóban. Örült nekem, s egy kicsit Borcsának is. Este négyen viháncoltunk, apával konstatáltuk, hogy milyen jó így négyesben. Mondtam is, hogy élvezzük az érzést, mert nem tart sokáig 🙂
Jól gondoltam, ugyanis másnap reggel Péter nekiállt rendet tenni. Először is Borcsi csak ne rágja a lábát, ha nem ért a szóból, kap két taslit. Borcsi csak nézte kerek szemekkel, hogy mi történik. Másodszor is Borcsi ne rágjon semmiféle játékot, sőt ne is tartson a kezébe semmit, s még a takaróját is el kell venni tőle, amin épp fekszik. A nagy rendezgetés közepedte próbáltuk Pétert jobb belátásra bírni. Nem sok sikerrel. Így ment ez vagy két napig. Borcsi kapott egy pár sallert, a végén már nem is sírt, tudta, hogy ez ezzel jár.

Egyszer csak a jég megtört. Borcsi hangosan ránevetett a bátyjára, Péter is beadta a várat, hangosan hahotáztak. Azóta már bújocskáztak is. Péter hol a saját arcát, hol a Borcsáét takarta el egy terítővel. Nagyon élvezték mind a ketten.