Egy csillagtalan sötét éjjel családunkra telepedett a Nagy Hangos Morc. Morcultunk vagy két napot. Elsőként Borcsit szúrta ki. Ennek fényében drága leányunk végignyávogta az éjszakát. Reggelre pedig átpártolt Péterhez. Borcsi ugyanaz a bájos kisleány lett, mint este, lefekvés előtt.
Nagy Hangos Morc nem engedte, hogy Péter szeresse Borcsit. Úton útfélen fellökte, fejbekólintotta, még az ennivalót is elszedte tőle. Azt is megtiltotta, hogy Péter engedelmeskedjen szüleinek. Nem akart reggelizni, sőt üvöltve tiltakozott az asztalterítés ellen is, evés szóba sem jöhetett. Attól is kiakadt, ha mi ettünk. Nem akart tornyot építeni, mesét olvasni, rajzolni, semmit sem akart, csak fennhangon keseregni. Mindennek az ellenkezőjét tette volna, ha hagytuk volna. Merthogy Nagy Hangos Morc a felnőttek szívét is megkeményítette. Így nyávogtunk, veszekedtünk másnapig. Aztán Nagy Hangos Morc amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan elsurrant. Igaz, néha még átutazóban benéz. S Péter jól vendégül látja.
Hozzászólások