Zakkanásaim

Nem elég, hogy felejtek, mostmár az embereket is keverem. Találkoztam egy fiúval, akivel látásból ismertük egymást, életemben nem váltottam egy szót vele. Ehhez képest összetévesztettem egy másik jó ismerősömmel, akivel beszélő viszonyban vagyok. Ugye az egyik szőke, a másik barna, az egyik szemüveges, a másik szakállas. Nem volt nehéz összetéveszteni. 🙂

Szóba elegyedtem vele, kérdeztem mindenfélékről, amiről szegénynek fogalma sem lehetett, de a körülményekhez képest elég kielégitő válaszokat adott. Arra már nem emlékszem, hogy lejancsiztam-e, de azt határozottan éreztem, hogy valami nem stimmel. Hogy a zavart oldjam, meséltem neki egy közös jó barátunkról, akit, mint utólag rájöttem, ő jóformán nem is ismer. Szegény, biztos azt gondolta, megzakkantam.

Egy hetet morfondiroztam, vajon mi nem stimmelt Jancsival, mig végre rájöttem, a baj az volt, hogy ő nem Jancsi, hanem Tamás. 😀

Aztán még süket is lettem egy kicsit. Tegnap szedtem néhány rügyező ágat a vázába. Hazafele menet, gondoltam barátkozok a szomszéddal, szóba elegyedtünk, s megkérdezte, van már picus? Én hirtelenjében nem értettem mi az a picus, megsimogattam a hasamat, s elmondtam, hogy nem, még nincs, majd április végén, május elején lesz. Zavartan fejeztük be a társalgást, éreztem, hogy megint elszúrtam valamit. Otthon jöttem rá, hogy a barkára gondolt, s nem Bandikóra 😀