Nem akarsz velünk a jövő héten Londonba jönni?- kérdezte ismerősöm, az egyik utazási iroda csoportkirándulásainak szervezője. Van még néhány üres helyünk.Negatív választ adtam, de utána előszedtem jegyzeteimet, hadd elevenítsem fel londoni élményeimet.
Szerencsére velem volt diktafonom, fényképezőgépem, s utána itthon rögzítettem mindent komputeremben, kinyomtattam a szöveget, így szinte teljes az élménylista.
Ezzel a szöveggel kezdődik:
Gyorsan rámondom diktafonomra, nehogy elfelejtsem: 7,47-kor szálltunk fel Bécsben, megérkezünk Londonba 8,56-kor, ha minden oké lesz. Most 10.972 méter magasan repülünk és 1300 km utat teszünk meg.
De hadd mondjam el, hogy indulás előtt a bécsi röptéren bevitt Pali a Travel klubba, ahol egy jó órán át rendkivül VIP-nek éreztem magam :)) s ahol bőségesen megreggeliztünk. Meleg zsemlét fogyasztottunk vajjal, felvágottal, sajttal és lekvárral, narancslevet ittunk hozzá, meg kávét.
Elárulom, a pezsgő, amit előtte London tiszteletére ürítettünk, nem ízlett, egyrészt, mert az alkohol nem igazán kenyerem, másrészt, mert én reggel hétkor még aludni szoktam odahaza, nem pedig pezsgőzni. Nem ízlett a konyak sem, a rum sem (vagy lehet nem is konyak volt az, meg nem is rum, de azt is elárulom, hogy az italkultúrám alacsonyfokú) tehát ezek sem ízlettek, mert én éhgyomorra nem azokat szoktam fogyasztani, hanem csonterősítő és vérnyomáscsökkentő pasztillákat.
Ahogy elindult gépünk, azonnal elkezdték osztogatni az előrecsomagolt sonkás, sajtos szendvicset, hozzá kávét, teát, narancsszörpöt. Na, ne félj! A végén már szuszogni is alig tudtam, annyira megtömtem magam.
Szerencsére órákba telt, míg szállodába kerültünk, átvettük szobáinkat s elindultunk megismerni a very british fővárost.
Hozzászólások