Állítólag ezzel a szellemi örökséggel jöttem a világra, de évtizedeken át szunnyadt bennem, csak most tőrt ki. Idáig annyira rejtett formában hordoztam magamban, hogy sem én nem vettem észre, sem más nem gyanította. Csak gyűjtöttem hozzá a tapasztalatot, az élményeket, szívtam magamba a színeket, formákat, hangulatokat.
Most a képeimbe beleviszem, beledolgozom mindazt ami lelkemben a legszebb, legdrágább, legtisztább, megmagasztosabb.
Valahonnan jön ez a festési igényem. Egy belső késztetés, kényszer. Mikor rámtör és nem tudok engedelmeskedni, idegessé, türelmetlenné válok. Hogy hova tart, mi a célja velem, nem tudom, az egy nagy titok.
Nem is törekszem arra, hogy valami olyasmit fessek, ami hasonlít valamire, hangoztatom, ha képeimre terelődik a beszédtéma.
Mert te nem tudatosan alkotsz, mondják rá a szakértők, hanem ösztönös tudatossággal. Így nevezik ezt a te játékodat, melyben engeded, hogy valaki vezesse a kezedet.
Ez így igaz!
Hozzászólások