Álmodó ősz
Míg gyümölcsillatú kertjeid járod,
Köntösöd sokszínű foltjaiba
Zizegő bogáncs kapaszkodik,
De lábad alatt zöldell a sarjú,
S az ég tűző fénye is elvakít.
Dió koppan lábad elé, s mire
Lehajolsz érte, elrejti sok-sok
Barna levél, megkésett virág
Nyílik egy csupasz almaágon,
Megérint e csalóka újulás.
Varjú rikolt kárörvendő hangján,
Megborzongsz, feslett köpönyeged
Lyuggatja millió dérszilánk,
Rádőlsz az első fagyos halomra,
S álmodban virágzik az almaág.
M.Simon Katalin
A föld ölelt
Nem rakta tele a sors szekeremet,
nem halmozott el földi javakkal.
Megbékéltem dühödten önmagammal,
szerettem azt, aki megszeretett.
Nem lázadtam. Voltam jégbe-fagyva nap,
szélrongy felhő, űrlény, kék holdtölte,
árnyam se vetült fénylő küszöbökre.
Vártam arra, hogy befogadjanak.
Nem fájt, hogy gazul becsaptak mások
s ígértek kincset, pénzt, boldogságot,
vágyaimat csak magamhoz mértem.
Hason-csúszó sok talpnyaló között
magához ölelt a föld s úgy köszönt,
mint anyám, ha hozzá hazatértem
(Seres László
Nagytarcsa)
Hozzászólások