Blogszökevénynek nevezett Laci,- vagy inkább Blogcsavargónak?- mindegy,- de jogosan tette, mert az elmúlt napokban valóban elhanyagoltam kis csapatomat. Jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy senki sem pótolhatatlan, így a BLOGURNO sem.
Magyarázatként/igazolásként bemutatom lassacskán azt, hogy miért is történt ez a nagyfokú távolmaradás napokon át. Igen, Toszkana okozta, amely a mellékelt képeimet is ihlette. Mert azok a csillagokért égbenyúló madarak tulajdonképpen Toszkána ciprusfái. Sok képem alkotja már ezt a Vörösbolygónak elnevezett sorozatot,- melyet minden kiállításomon nagy érdeklődéssel figyelnek látogatóim.
Az első képem Laci birtokában van. Megvallom, ez a kedvenc Vörösbolygó képem,- azért is teszem fel immár másodszor a blogba.
Ezt a mesét mondom el mindig a Vörösbolygó képeimmel kapcsolatban, – hogy míg a virágaim gyermek arcokat kapnak, a fák madarakká változnak. Mert nyári estéken addig nyúlnak az égig, mig sikerül “csőrükkel” leemelniök egy-egy csillagot, hogy beillesszék maguknak szemnek, hadd lássanak vele.
Lassacskán felteszek majd Toszkána-i fotóanyagot is ebbe a szobába.
***
Égig érő fák
koronáján csillagok
az éj nyugta mély.
(M. Simon Katalin)
https://picasaweb.google.com/horvathpiroska1/ToszkanaNovenyzete#
Játékom egy élőszoborral Münchenben a Marienplatz-on:
https://picasaweb.google.com/horvathpiroska1/Picasa05?authkey=Gv1sRgCMD-n-XWseOKxQE#
Hozzászólások