De hadd meséljem el a fenti mail második részét is, amely egy érdekes tudományos információt tartalmazott.
Előzménye az volt, hogy szintén orvos feleségével egy döntő szakmai lépés előtt álltak s én azt írtam, hogy szorítom markomat a sikerük érdekében.
Na, az jó lesz, válaszolta vissza Árpád, akit én még mindig Árpinak nevezek/szólítok, mint régen rövidnadrágos diák korában, bár azóta tekintélyes doktorbácsivá fejlődött, aki Svédországban és Norvégiában gyakorolja hivatását.
Na, az jó lesz, mert minél többen szorítanak, annál biztosabb a siker, bizonyítja egy majmokon végzett megfigyelés.
Hoppá, ez érdekes, írtam gyorsan vissza. Kiváncsi vagyok rá! S jött is a válasz, amit szószerint rögzítettem.
A majmos sztori, egy kisérleti megfigyelés, fejtette ki a témát részletesen. A dél-kinai tengeri szigeteken a mezőgazdaság elterjedésével, az erdőírtások következtében az ott élő maki majmok természetes táplálékforrása annyira megcsappant, hogy a faj az éhhalál küszöbére jutott. Táplálék lett volna ugyan, mert az ember által betelepített édes burgonya már gyomszerűen elterjedt, de nem lévén őshonos, a majmok nem ismerték. És különben sem volt szokásuk a földben keresni a táplálékot.
Éhezésük kritikussá fokozódott, amikor egy serdülő majomlány valamilyen ismeretlen inspirációtól hajtva kikapart a földből egy édes burgonyát amivel éhségét csillapítani tudta. A majomkolónia perceken belül követte példáját és megoldódott a táplálákhiány.
Eddig a történetben nem is lenne semmi szokatlan, de rövidesen a szigetcsoport valamennyi szigetén az éhező majmok lemásztak a fákról és elkezdték a teljesen szokatlan dolgot művelni: ásni a földből az édes burgonyát!
Az antropológusok véleménye szerint valószínűleg létezik egy fajon belüli transzcendens kommunikáció, amely főleg kritikus helyzetekben lép működésbe, tömeg hatására erősödik és egy lényeges cél elérését szolgálja.
Hozzászólások