Már a fekete, very british taxiban ültem, a szálloda felé tartva, mikor Pali telefonált, hogy nyugodtan menjek el a Szent Pál székesegyházba, mert ő még két óra hosszat foglalt.- De hogyan mondjam meg a sofőrnek, hisz már robogunk haza?!
– Add oda neki a telefont! – hangzott az utasítás. Jó. Megkopogtattam az ablakot s előrenyújtottam a készüléket, hallgassa meg a fiam utasítását. Megértette s szó nélkül fordult is vissza. (Nem beszédesek a londoni sofőrök, mert el vannak választva üvegfallal az utastértől. Le se tudtam volna tehát lőni, még ha akartam volna sem.)
A St.Paul körül feliratok figyelmeztetik a turistákat, hogy vigyázzanak, mert zsebtolvajok nyúlhatnak táskájukba, miközben tekintetüket a magasban legeltetik. Szorítom tehát táskámat, bár sok pénzt nem találnának benne az érdeklődők.
Tisztítják a katedrálist, darukkal van körülvéve. Bizony ráfér a renoválás, mert igen kormos, mondtam rá diktafonomra. Jó lenne majd tisztán is meglátnom, dehát tudom, hogy az évekbe telik, így semmi remény.
Hozzászólások