Többmint 130 éves múltra tekint vissza a legnagyobb osztrák esemény.
Minden évben farsang utolsó csütörtökén rendezik és reggel ötig tart.
Ferenc József császár 1877-ben először szkeptikusan fogadta az ötletet, hogy párizsi mintára Bécsben is rendezzenek bált az operában, – nem óhajtotta, hogy a komoly ház / a császári időkben ugyanis udvari-opera volt/ egy éjszakára táncteremmé változzon át, de főleg félt attól, nehogy divatba jöjjön, a dunametropolban is az „erkölcstelen“, magasradobált lábbal járt, érzéki csoportos tánc, a „kánkán“. Végülis meggondolta és beleegyezett.
Maga Johann Strauss vezényelte a bécsi philharmonikusokat. Három évvel előtte szerezte a Denevért, amelytől már egész Európa valcer lázban „égett“. De egy baj volt, széken ülve kellett hallgassa a válogatott közönség a muzsikát. Hogy a pezsgő okozta-e, vagy a muzsika, ki tudja, éjfélkor kihordták a székeket és a közönség reggelig keringőzött. Oly nagy volt a sikere az első bálnak, hogy még abban a szezonban hármat hírdettek meg s akkor máris előirt viselet lett a frakk és a nagyestélyi ruha.
A legelső operabált nagy luxus jellemezte, velencei tükrök, szökőkutak, pálmafák diszítették a helységet, de a nagy szenzáció mégsem ez volt, hanem egy kicsi különleges készülék: egy telefon, amelyet a Sacher szállóból vezettek át az Operaházba.
1939-ben horogkereszt diszítette a bálterem homlokfalát s frakk helyett katonai uniformisban jelentek meg a férfiak, balkarjukon horogkereszt jelvénnyel.
A háborúk idején természetesen senkinek nem volt kedve bálozni. 1956-ban rendezték az elsőt, amint rendbehozták a házat. Akkor csak 250 S volt a belépő,- igaz, hogy a benzin literje is csupán 3 S volt, meg 1 S-nél kevesebbe került egy napilap, a legolcsóbb tévé készülék viszont 6.000 S volt!
(Hadd mondjam el, – érdekességként,- hogy Ausztriában 1955 aug 1-én sugározták az első tévéadást, ami kereken 1 órát tartott. Ludwig van Beethoven „Egmont“ nyitányával kezdődött, amelyet egy kerekasztal vita követett „Veszélyezteti-e a tévé a sajtót?“ s egy rövid bécsi hangulatképek dokumentumfilmmel zárult. Ekkor 500 készülék volt az országban. A továbbiakban hetente háromszor sugárzott 1-1 órás műsort. 1957 január 1-től hat napon át rendszeresen nézhették a televiziót az osztrákok. De az operabált csak jóval később, 1972-ben közvetitette először, mikor országszerte már 4 millió készülék tudta emberközelbe hozni a jeles eseményt.)
A világhírű operabált Stephan Zweig „arany méhkas“-nak nevezte, találóan, hisz a „krémek krémje“, prominensek, hírességek, gazdagok találkozója, akik elegáns limuzinokban, vagy stilusosan, fiákerrel érkeznek.
Az évek során olyan kimagasló vendégei voltak, mint a spanyol és holland királyi pár, az angol királynő férje Philip herceg, Caroline, a szépséges monacoi hercegnő, a híres délafrikai szívsebész Christiaan Barnard, aki 1967-ben végezte az első sikeres szívátültetést, Richard Burton, Joan Collins, Shirley McLaine, Bo Derek, Sidney Rome, Rachel Welch, amerikai színészek, Pierre Brice az egykori Winnetou filmek főszereplője, Herbert von Karajan karmester, Karl Lagerfeld divatkreátor, Luciano Pavarotti, Placido Domingo és José Carreras világhírű tenoristák, Udo Jürgens, Falco, Katherina Valente énekesek. És ott volt a már említett római filmsztár, Sophia Loren, akinek, az aranylamé csipkeruha-költeménye- gondolom- egy vagyonba került. Azt beszélték, hogy valaki rálépett a földig érő ruha aljára, amint a színésznő a reflektorfényben a vörös szőnyeges lépcsőn haladt felfelé, csillogó szemekkel belemosolyogva a tévé kamerába,- s egy darab leszakadt belőle. Sebaj, a tévé később, interjú közben csak egyik oldalról mutatta a feltünően jól „konzerválódott“ szépséget, a korláthoz támaszkodva s a nézők szemét a makulátlan fogsorra, szép szemeire és mély dekoltázsára terelte.
Aktuális-e még a 21. században is az operabál?
Ó, igen, aktuálisabb, mint valaha, állítják a résztvevők. És meddig lesz az? Míg az emberek romantikára vágynak. Amig szükségét érzik annak, hogy az év egyetlen éjszakáján elhagyják problémáikat, gondjaikat, s egy álomvilágba, egy mesevilágba merüljenek, s hercegeknek, hercegnőknek érezzék magukat. A rohanó, hektikás jelenkor nem tudja kiölni az emberből, inkább elmélyíti a romantika, a mese utáni vágyat.
Az operabál egy mesevilág.
A mesék viszont halhatatlanok…
(folyt. lásd Hozzászólásokban)
Hozzászólások