Ahogy a szemük egymásra villant,
kinyilt lelkük csillagmennyországa.
A NŐ látta fenn az angyali kart,
a FÉRFI csak azt, hogy jó a lába.
Ábrándoztak vad, bűvös fénykörök
közt, mint akit mágia, varázslat hajt.
A NŐ arról, a szerelem örök,
a FÉRFI, hogy véges minden kaland.
Aztán a bőrük titkon összeért,
lángra gyúlt a vágy a szív falában.
A NŐ félt, hogy csak álomszőtte kép,
a FÉRFI fürdött az illatában
Egymásba hulltan és önfeledten.
A NŐ a jövőjén gondolkozott,
milyen szép pár lennének ők ketten.
A FÉRFI cipzárt s gombot átkozott,
Csókolta vadul mézédes ajkát.
A NŐ hitte – szép esküvő lehet
hosszú fehérben. Álmokat dajkált.
A FÉRFI dombokat s lágy völgyeket.
S repítették izzó tűzszekerek,
hagyta magát mindkettő elégni.
A NŐT vágyai vitték s gyerekek…
a FÉRFIT…tízre haza kell érni.
Seres László (Nagytarcsa)
Hozzászólások