A spanyolok rendkívül udvariasak a külföldivel szemben. Annyira szivélyesen adnak felvilágosítást, ha valamilyen látnivalót keres az ember, hogy az sokszor már terhes. Az idegen megelégedne az irány mutatásával, de nem az történik. A spanyol nemcsak megmagyarázza merre van, amiből persze az idegen semmit nem ért, hanem hozzá is szegődik, el is kiséri őt a helyszínre. S ha az ember visszautasítja, megsértődik, mert az úgy érzi, hogy lerázta őt a gőgös, neveletlen idegen. A spanyolok nyíltszívűsége, vendégszeretete közismert. Azt csak olvastam, személyesen nem tapasztaltam, hogy a falvak egyszerű lakói az odavetődött idegent szívesen fogadják, kedvesen megvendégelik, de pénzt nem fogadnak el tőle, még ha szegények is. Ha erőszakolja azt, megsértődnek. Vendégszeretetüket bizonyítja, hogy régebben ha az idegen megcsodált valami tárgyat a lakásban, azt szinte kötelező volt neki ajándékozni. Ma már csak udvariasságból válaszolják a dicséretre, hogy „parancsoljon, rendelkezésére áll“- amit nem kell, azaz nem szabad szószerint venni.
A spanyolok híresek pontatlanságukról. A színházi előadásokat nem este nyolckor kezdik, még csak nem is kilenckor, sőt tízkor sem, hanem fél tizenegykor (!) De még azt sem pontosan, hanem néha 15-20 perc késéssel. Miért teszik ezt? A nézőkkel szembeni udvariasságból. Valószínűleg, hogy azok ne stresszeljék magukat a pontos megjelenéssel. Két eseménynél viszont pardon nincs, azok pontosan kezdődnek mindig: a szent mise és a bikaviadal.
Hozzászólások