M. Simon Katalin versei:
Árkádok alatt
Árkádok alatt álltunk
nyári zuhogásban
egymással szemben,
vagy egymás mellett?
Menekülnünk kellett
az eső elől,
magunk elől,
egy vajúdó érzés elől,
mely úgy dobolt bennem,
mint aszfalton a féktelen zápor.
El ne állna még!
ezt akarom,
jó alkalom
tisztázni, hogyan tovább?
Istenem, segíts nekem,
nekünk,
most légy velünk,
más nincs ellenünk,
magunk vagyunk!
Mosolyod hamiskás,
megfejteném,
nem merem,
pergő dob visszhangja fejem,
testem cudarul remeg,
belül korbácsol a kétely,
félek meghallod, mint vacog
bennem a vágy: ölelj!
Félelemjáték
Szép lovam, pejkóm,
zabolátlan lélek,
parázzsal tartalak,
mégis mindig félek,
elhagysz egy éjszaka,
vonz az égi fény,
ezüst meződön
már nem leszek én.
Telivér pejkóm,
a hűség erény ,
fájdalom gyötör
vágy éjjelén,
elhaló lépted
az éjben dobol,
hívnálak – hangom
néma sikoly.
Hozzászólások