Elmosódott emlékek
Újabb részlet Galambos Viktor: Emlékek című könyvéből
Reggelente már türelmetlenül vártuk, hogy az utca sarkán feltűnjön a szamárvonta kordé, amin a tejesasszony ült – háta mögött a cínezett tejesbödönökkel. A tejeslábos már oda volt készítve az ablakba és az asszony a literes mércével, amely ugyncsak ónozott pléhből volt, mérte a lábosunkba a tejet. Ezek az asszonyok Gyirokról jöttek be minden hajnalban és hordták a tejet a városnak. Csak anyámtól hallottam, hogy amikor még egészen kicsi voltam, a mi utcánk végén is volt egy asszonynak tehene és attól kapták a tejet, amin felcseperedtem. Ennek hallatán nagy szemeket meresztettem, mikor anyám megmutatta a tehenet, mondván, hogy félig-meddig ez is a mamám. Abban az időben nem léteztek gyermektápszerek, s mikor anyám teje hírtelen elapadt, az egyetlen dolog amit Wittenberg doktor ajánlani tudott az volt, hogy mindig ugyanattól a tehéntől származó tejjel tápláljanak.
A háború sem akadályozta a tejesasszonyokat, hogy bejárjanak a tejjel és mivel akkortájt mi már nagyobbacskák lettünk, micsoda öröm volt, ha felülhettünk a szamaraskordéra és elvitt bennünket az utca sarkáig!
Közvetlenül a háború után a tejesasszonyok kezdtek elmaradozni és apámék azt a megoldást taláták ki, hogy vettünk két kecskét, egy feketét, amelynek a nevére nem emlékszem, és egy fehéret akit Ninának kereszteltünk. Nina mindig szelid volt, de a fekete társnője nem egyszer próbált felöklelni a szarvaival. Szerencsére csak a homlokával lökdöste az embert, nem a szarva hegyével. Mivel főleg miattam vették a kecskéket, rám hárult a száraz levelek gyűjtése és tárolása a pincében. Ezek a levelek alkották a kecskék alatt az almot, a házunk mellett levő üres telket használtuk legelőnek.
Reggel és este, ugyancsak nekem kellett a kecskéket megfejni, miután langyos vízzel megmostam a tőgyüket. Miközben fejtem a kecskét, a fejemet a jó meleg oldalukhoz támasztottam. Ennek az lett az eredménye, hogy egyszercsak sűrűn kezdtem vakarni a kobakomat, ami feltünt anyámnak és elővette a sűrűfésüt, egy fehér papírt, amin azután vidáman mászkáltak a hajtetvek. A kecskékkel egyetemben bekentek alaposan petróleummal, ami büdös volt ugyan, de a tetvek elpusztultak tőle. Kis híján én is… Nagyon utáltam.
A kecsketejnek jellegzetes szaga volt, de nagyon tápláló és egészséges. Anyám még túrót és sajtot is készített belőle, pedig akkor még nem is hallottak a francia bio-kecskesajt őrületről.
Egy időre ujból megjelentek a tejesasszonyok, a kecskéket eladtuk. Iskolás lévén már túl macerás volt nekem a napi kétszeri fejés. Közvetlenül a háború után, valamilyen segélyakció keretén belül, uzsonnát kaptunk az iskolában, ami egy szelet olvadt margarinba mártott feketekenyérből állt, amire aztán ráfagyott a margarin és ahhez adtak egy csésze kondenztejből készített valamit, amit ők tejnek neveztek. Mind a kettőnek furcsa íze volt, de mi mindent megettünk amit adtak, nem tudtuk mi az: válogatni.
Telt az idő, a szocializmus fejlődése (és a mezőgazdaság kollektivizálásának) eredményeképpen, a tejesasszonyok teljesen eltüntek, a háztáji gazdaságban addig békésen élő tehenekkel együtt. Gondolom előbb a tehenek…Helyettük a városban megjelentek a tejesüzletek és azokban kezdték “osztani” a tejet, joghurtot, eleinte még turót is. Kezdetben üvegbe is lehetett venni kimért joghurtot, de később, aki szabvány joghurtos üveg nélkül született, az végleg lemondhatott az élvezetről, mert csak csereüveggel lehetett kapni. Ezidőtájt jelentek meg az első gyermektápszerek, a Svájcból behozott “Nesle” tejkészítmények újszülötteknek, persze csak receptre és nagy protekcióval lehetett hozzájutni, de a fiam már ezen nevelkedett. (Nem hiába volt gyermekorvos a mamája)
A hetvenes években, miután nyugatról mindenféle felszerelést importáltak, megjelent a zacskós tej. Az elején redben volt minden, boldogan fogadtuk az újítást, hogy nem kell cipelnünk a nehéz és törékeny tejesüvegeket, melyeknek rögtön új felhasználási módot találtunk, nagyon jól helyettesítették a virágvázákat. A baj akkor kezdődött, amikor mindenáron belföldi műanyagból akarták készíteni a zacskókat, a fele tej kifolyt belőlük, így aztán visszatértek volna az üveges tejhez, de abból is egyre kevesebb lett a mi gyerekeinknek. A nyugdíjas apám már hajnalban sorbaállt érte egy-két órát, de a szocialista gazdaság továbbfejlődése nyomán, az “aranykorszakban” teljesen eltüntek a tejtermékek. Annyira, hogy a kálciumhiány okozta spasmofilia népbetegség lett, a lányom, a vejem az utcán estek össze tőle. Ez volt az a nevezetes időszak, amikor az állatlétszámot minden áron meg kellett tartani, akkor is, ha egyáltalán nem tejeltek. Egy-egy elnöki látogatás alkalmával emelőszíjakkal állították lábra a csont-bőr sovány teheneket, hogy úgy nézzen ki, mintha léteznének…
Csernobil is szépen befolyásolta a tejet, miután a rádioaktiv esőtől a fű is rádióaktiv lett. Kiadták a rendeletet, hogy az egész tejmennyiségből tejport kell gyártani, majd akkor csökken a rádióaktivitása és úgy használható lesz. Csak azt nem vették figyelembe, hogy a rádióaktiv Cobalt 90 év alatt bomlik le, de hát fő a szocializmus építése.
(Folytatása a hozzászólásokban olvasható)
Hozzászólások