Milyen érdekes, hogy mióta visszajöttem Hadadról, nem festeni ülök le itthon Riedben, hanem írni, pötyögtettem be komputerembe gondolataimat. A festékeimet, ecseteimet még elő se vettem, pedig már tíz nap telt el. Ilyen még nem volt. Most csak jegyzetek hevernek körülöttem, azokra írom le futtában a frissen született gondolataimat, felbukkant emlékeimet.
De milyen jó, gondolkoztam el ma a riedi nyírfák alatt hazafelé jöttömben, hogy én nemcsak festek, hanem írok is. Hiszen ezeket a hadadi emlékeket, élményeket, gondolatokat nem tudnám a virágaimba belevinni. A virágaimba csak érzelmeket, hangulatokat tudok beleönteni. Gondolatokat, emlékeket nem. Így azok kioltódnának, elszállnának, ha nem jegyezném le.
S milyen kár volna értük! Milyen kár volna, ha elvesznének. Azért sietek most gyorsan, még frissiben szavakba foglalni s papírra vetni, hogy elevenen, színesen őrízzem meg őket. Úgy, ahogy magamba szívtam őket.
Ez gyorsan megy, mármint az írás. A következő mozzanat, a hangoskönyv készítés már lassúbb lesz. Az hetekbe fog telni. De megteszem. Megérdemli. Ez lesz a 19. hangoskönyvem.
Hozzászólások