Júliától származnak a következö sorok:
Jóhiszemű külső megfigyelőnek ígérkeztem, azt hittem, elfoglaltságom miatt így egyszerűbb lesz. Á, dehogy! Alig lehet követni titeket. A “lapszélre” írom széljegyzetemet olvasás közben:
Sámánok között érzem magam. Ők az összes művészeti ágat egyszerre jelenítették meg. Kifestették magukat, énekeltek, táncoltak, dísztárgyakat készítettek ruhájukra, testükre, rímes varázsigét mormoltak, így reméltek varázserőt munkájukhoz, életükhöz, gyógyuláshoz. Sokan megvallották a művészeti ágak közti kapcsolatot később is. A festészet néma költészet, a költészet vak festészet, írja Leonardo da Vinci. Reményik Sándor építésznek tartja magát, versek építészének. Máshol azt olvastam, hogy az építészet megfagyott zene. Ebből következik, hogy a vers muzsika. Áprily a rímfaragást ötvös ősei örökségének tartja. És a sor nem teljes. Kívánom, hogy a varázserőt nyújtó mezőtúri találkozás ne legyen egyedi esemény számunkra. Köszönöm a szép bemutatót, így mi is ott lehettünk köztetek.
A versírójáték izgalmasnak ígérkezik, középiskolás koromban játszottam hasonlót úgy is, hogy a sorvég, a rím volt adott. Polémiátokhoz hadd írjam ide ezt a hiteles véleményt: “Nem az a fontos, hogy én írjam a verset, hanem az, hogy vers íródjék, különben elgörbülne a világ gyémánt tengelye.” (József Attila)
Hát akkor ecsettel vak költeményt, pennával vak festményt, jéghideg kövekből lelket melengető muzsikát! Mindnyájunknak!
Hozzászólások