Valaki azt kérdezte tőlem, hogy én hogyan álmodom, színesben-e, vagy fehér feketében.
Nem tudtam megválaszolni, mert általában nem emlékszem az álmaimra.
De ha éjjel hirtelen felébredek, akkor úgy érzem, mintha egy más világból szálltam volna hirtelen vissza (az ágyamba). Valami távoli, zürzavaros világból.
De még akkor sem tudom, hogy az a világ színes volt-e, vagy sem. Csak nagy meglepetést érzek, hogy jé! – hol voltam, kikkel találkoztam és hova kerültem! De aztán az a távoli világ, szereplőivel együtt hirtelen elmosódik, mintha nem is jártam volna ott…
Néha oly nagy meglepetést okoz, hogy nem is tudok visszaaludni egyhamar. Csak gondolkodom, hogy hát ez meg mi volt?!
Vajon mi választjuk meg, énünk választja meg, vagy a véletlen, vagy “valami/valaki”, hogy merre kószálunk álmainkban?
Egy időben eléggé belemerültem az álomtan-ba, mert izgalmas területnek véltem, de csalódottan hagytam abba. Annyira materialista (pavlovi?- arra már nem emlékszem) magyarázatokat kaptam, hogy kiábrándított. Nem volt benne semmi romantika, semmi költészet, semmi szín… (HP)
Álmok
Egy házban láttalak,
Ház, amelyben addig soha se jártam,
Ismeretlen ismerős ifjú,
Ki voltál egykor,
S én zsenge hajadon.
Lelkem lelkedet kereste,
A tied mosolyod mögül kutatta,
Az vagyok, kit megálmodott?
Majd , hajnali derengésben,
Közös párnánkon, melletted
Örültem, hogy vagy nekem.
Évek múltával újra találkoztunk.
Bár egykor elengedtelek,
Egy csendes éjszakában visszatértél…
E fennkölt pillanatot átélni
Tudattalanom nem hagyott
”Ő nincs már köztünk” – súgta,
És megbénított a félelem:
Ó, álom, mit tettél velem!?
A régi ágyban,
csak szívem dobolt hangosan fülembe…
M.Simon Katalin, 2011. augusztus 11.
Hozzászólások