A Wass Albert-i gondolat (“de a kő marad”) továbbfejlesztése:
…amit kőbe vés a víz, (a bennünk fakadt forrás vize)
időtlen örökségünk marad.
Mi örökre megmarad
Lehullhat a fák levele,
válthatja medrét ezerszer a vén folyó,
de örök az erdő a dombokon,
a sziklás oldal,
mely visszhangozza gyermekéveink,
az iskolánk, hol botladozva indult
emberré válásunk,
a templom, mely reményt oltott belénk.
Régi majálisok a lombok árnyékában,
hol valódi muzsikára dobbant a láb,
és hangszórók nélkül is hallottuk a jó szót,
ha baráti kéz emelte poharát…
Újulhat a lomb a régi dombokon,
de örök, mi bennünk forrást fakaszt,
s a folyó is vághat magának új utat,
ám amit kőbe vés a víz,
időtlen örökségünk marad.
M.S.Katalin, 2011.június. 18
Hozzászólások