Ha egy tájképemet, vagy virágképemet nézi valaki, vagy nem szól semmit, amiből értek,- vagy megállapítja, hogy szép. Ez utóbbi nonverbális kiséretéből megállapítom, hogy őszinte- e a méltatás, vagy sem, meg hogy milyen fokú a kijelentés tartalma.
Érdekes, hogy talán a Vörös bolygó képeim tetszenek legjobban az embereknek. Gondolom, a hozzáfűzött mese miatt: éjszaka a ciprusfák madarakká vállnak, leemelnek csörükkel egy-egy csillagot az égboltról, beillesztik maguknak szemnek…
A Touch me képeimet látva, első reakcióként azonnal lendül a kezük, odanyúlnak, hogy megtapintsák, megsimogassák, de előbb megkérdik, szabad-e. Azokról a véleményük általában az, hogy érdekes, meg ugyanbiza hogyan készítettem.
Sokkal izgalmasabb az absztrakt képeimnek a vizsgálata. Azokban mindenki mást lát. Általában nem írom őket alá, mert minden oldalról nézve mást-mást fedeznek fel rajtuk.
Azt mondják hogy az absztrakt képben azt látja az ember, ami benne van. Azt hiszem, ez így igaz. Mert én ennek a képnek először Vízmosta arcvonások címet adtam. Akkor oldalra (vízszintesre) fordítottam, s hirtelen megláttam rajta a Niagara vízesést! Pontosabban azt az emléket idézte, amikor egy hosszú folyósón bementünk a sziklafal és lezúduló, „bömbölő“ víztömeg közé. (Félelmetesen gyönyörű élmény volt!) Én ezt látom benne. De akinek nem volt ebben része, annak biztosan nem jut eszébe a Niagara.
Kiváncsi vagyok, hogy Ti mit láttok benne!
Hozzászólások