Elfelejtettem zsebkendőt vinni. Hiba volt.
Körben ültünk, csupa anyuka. A lábamnál a mesepárnán Borcsa. Eltaláltam a kedvenc színét, de a rajzolással mellé fogtam, a biciklizés a kedvenc időtöltése, a rénszarvas sem talált, a lego a kedvenc játéka. Azt szereti bennem, hogy én mindent megengedek. Otthon kiderült: apa mindent is megenged, azt is, amit anya nem :D.
Volt meglepetés szendvics és kekszgolyó (a gyerekek készítették nekünk), ének, vers és közös ima. Ekkor már nagyon sírtam, leginkább befele (a zsebkendő miatt). Néztem ezt a nagy, ügyes, csillogó szemű lányt, aki mindig meglátja a napos oldalt, aki már a második könyvét írja, akinek mindenre van megoldása. Láttam benne azt a kicsi pufók Borcsinkát, akivel éjszakákon át sétáltunk, s aki évekig csak szoknyát volt hajlandó felhúzni.
Hálás vagyok, hogy édesanya lehetek.
Hozzászólások