Én és a kisöcsém

Szerző: | feb 28, 2012

Ezután veszekedni kezdtünk…

A tv előtt ültem, amikor a feleségem megkérdezte:
– Mit nézel?
– A port.
Ezután veszekedni kezdtünk…
A feleségem azt mondta, ad egy támpontot, hogy mit szeretne
születésnapjára:
– Legyen vörös, és 3 másodperc alatt érje el 0-ról 100-at!
Ajándékoztam neki egy piros fürdőszobamérleget.
Ezután veszekedni kezdtünk…
A feleségem a tükörben magát nézegetve azt mondta:
– Rettenetesen nézek ki, öreg, kövér és ráncos vagyok.
Most tényleg szükségem volna egy bókodra!

Azt mondtam:
– De a látásod nagyon jó.
Ezután veszekedni kezdtünk…
Elkísértem a feleségemet egy osztálytalálkozójára. Egyik volt osztálytársa
egyik poharat a másik után ürítette ki, és alaposan berúgott.
Megkérdeztem a feleségemet, hogy ismeri-e? Persze, felelte. Együtt jártunk,
és amikor vége lett, elkezdett inni, és azóta nem tudta abbahagyni.
– És még mindig ünnepli? – kérdeztem.
Ezután veszekedni kezdtünk…
A Tescoban megkérdeztem a feleségemet, hogy ne vegyünk-e egy láda sört 3000
ft-ért. Azt mondta, nem, és anélkül, hogy megkérdezett volna, vett valami beauty-krémet 6200 forintért. Mondtam neki, hogy egy láda
sör többet segítene abban, hogy szépnek lássam, mint a krém.
Ezután veszekedni kezdtünk…
Néhány napja megkérdeztem a feleségemet, hogy a házassági évfordulónkon hová mehetnénk.
Azt felelte:
– Valahová, ahol már rég nem voltam.
Erre a konyhát ajánlottam.
Ezután veszekedni kezdtünk…
(Sándor küldte a fenti anyagot)

Játékaim

Szerző: | feb 25, 2012

Egy édes dolog, amiből bizony lehetett volna nagy kellemetlenség is. Szerencsére nem lett.

Az este lefekvéshez előkészítettem a nyersen felvett (tehát még meg nem zenésített) legújabb hangoskönyvemet, hogy kényelmesen, nyugodtan, vízszintes helyzetben, nem pedig széken ülve hallgassam végig. Közben a diktafonomat is odakészítettem, hogy ne írjam, hanem arra mondjam észrevételeimet.

Nem sikerült a tervem! Az este is belealudtam a hallgatásba! Ez már az ötödik alkalom volt. Tehát öt napja próbálom pontra tenni és nem sikerül. Ilyen még nem volt. Nem tudom életrekelteni azt a  könyvet!

Valamikor felébredtem álmomból egy szokatlan zajra, kivettem a dugókat a fülemböl s rátettem a CD lejátszót álmosan az éjjeliszekrényre.  Leesett. Azt hittem vége. Nem lett vége. Nem sérült meg, szerencsére. Az álom viszont rögtön kiszökött a szememből, mert kipróbáltam, hogy müködik-e a készülék. Müködött. OK, – ringattam magam újra álomba.

Éjjel, forgolódás közben mind éreztem, hogy valami nyom, – de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Reggel már igen-igen nyomta a derekemat valami.  Odanyúlok, – hát a diktafonom volt!!! A kicsi tip-top digitális diktafonom. Azon aludtam. Tragédia!!!  Dobhatom el, de vásárolnom kell másikat,- újabb 100 euró!- bosszankodtam. Szerencsére erre sem kerül sor, mert szuperül müködik továbbra is.

A könyv viszont ma sem készült el. A címe: Én most is vagyok.

Idehaza Riedben ezúttal rendkívül termékeny időszakom volt. Sokat dolgoztam. Bocsánat, -játszodtam! Ez a kép is most született, talán a sok ünneplés, a sok Bálint nap, meg Dragober nap hatására. Címe: A szívtipró.

Palatáblától a komputerig

Szerző: | feb 21, 2012

Valahol, olvasás közben megragadta figyelmemet egy mondatrész: a palatáblától a komputerig.

Ez pontosan az én életemet jelképezi,- gondolkoztam el rajta a szokásosnál hosszabban. Mert én még írtam palatáblára,- illetve, lehet hogy éppen akkor ment ki divatból, mikor kezdtem írni, de mindenképpen volt a családunkban palatábla. És írtam rá jómagam is.

Most, életem vége felé a komputer világába csöppentem, azáltal, hogy 60. születésnapomra megleptem magam egy laptoppal.

Közben volt a kézírás, meg gépírás. A gépírás már kiment divatból s azt beszélik, hogy a kézírás is hasonló sorsra jut. Lehet, hogy nem a mi életünkben, de bekövetkezik.

Az alábbi sorozat a szoba falát díszítő kollázs képeit tartalmazza, s természetesen a komputer segítségével készült mindkettő:

https://picasaweb.google.com/horvathpiroska1/Evszakok#

 

Volt egyszer egy blog

Szerző: | feb 17, 2012

Ha majd egyszer “megöregszünk”, nosztalgiával fogunk visszaemlékezni “fiatalságunkra”, amint vidáman “pörögtünk” e blogban. Írtuk a verseket, festettünk, elemeztük a képeket, néztük a rövidfilmeket, olvastuk a vicceket, vagy csak egyszerűen csevegtünk. Esetleg csak éppen beköszöntünk, mert többre nem futotta időnkből,- de legalább ennyit megtettünk, mert jól éreztük magunkat egymás társaságában.
Volt egyszer egy blog…- emlékezünk majd a “régi szép idők”-re.

Rákattintva a linkre, blogunk egyik eredményét láthatjuk. (Reméljük, lesz folytatása is.)

https://www.epubli.de/preview/publication/13668

Utólag kiemelve a hozzászólásokból: Bizony jó ötlet volt ennek a blognak a létrehozása, Piroska.
Mindannyian, akik köréje tömörültünk, értékes kincsekre leltünk, melyek közül legértékesebb a barátság, és annak a tudata, hogy jó egy olyan közösséghez tartozni, ahol egy nyelvet beszélünk: az összetartozás, az emberség, a szép iránti érdeklődés nyelvét.
Remélem, még sokáig fogjuk élvezni életünkre gyakorolt jótékony hatását. M. Simon Katalin (alias Cica)

Utólag került az Amason után a Google listájára a könyv:

http://books.google.ro/books/about/Egy_k%C3%A9p_egy_vers.html?id=PFTuEReAOA4C&redir_esc=y

A link kinyitása után a könyvre kattintva, megtekinthetö az elsö 12 oldal.

 

Mindezt átéltem!

Szerző: | feb 14, 2012

Rémálom, vagy álom?

Hessenteni próbálom magamtól a tudatomba mindegyre beugró emlékképet: az alattunk sírva hajladozó fákat s a koronájukat szinte seprő, kényszerleszállásra parancsolt,  kétségbeesetten jajgató gépünket, amint közeledett velünk Halifaxhoz.

Szorosan leszíjazva szuszogni se mertem, csak szorítottam markommal székem karfáját. Csend volt a repülőben, mindenki lélegzetét visszafojtva meredt maga elé.

Farkasszemet néztünk a halállal.

Utána teljes nyugalom, teljes kimerültségi állapot, síri csend.

Mintha rémálomból ébredtünk volna, taps formájában tört ki belőlünk a tudat: ÉLÜNK!!!

Aztán magambaroskadtam. Behunytam szemem és hangtalanul zokogtam. Élek!!!

Félre a rémképekkel, sötét gondolatokkal! Hála istennek nem történt baj, mert „Valaki szeret odafenn“! Az biztos! Az a Valaki meg akart ugyan óvni az izgalmaktól, de nem volt akit, mert nem figyeltem fel odahaza a jeleire. Ha már visszatartani nem tudott, akkor most legalább vigyáz rám, sőt mi több, úgy irányít és őrködik fölöttem, hogy ez a halifaxi „kitérő“ végülis ne rémálom legyen számomra, hanem álom.

Ennek tudatában vagyok és igyekszem is úgy kihasználni, hogy egy szép emlék maradjon…

http://www.epubli.de/preview/publication/13541

A teljes szöveg a Kényszerleszállás, Halifax 2001 szept 11 című net-könyvemben elolvasható. Hogyan?- lásd az alábbi hozzászólásokban!