Ajándék
Járatlan helyekre csábított a nyár,
Hol a fény hajnalköntösben
M.Simon Katalin
Az ajándékozás célja örömszerzés
Nincs egy hónapja, hogy Rudit elvitte a családja és máris van lakója a betegszobának. Neki is van rendes, becsületes neve, de a személyiségi jogok miatt nem írhatom le. Maradjunk annyiban, hogy én Rozikának hívom.
Rozika egy igazi sportlady. Csörgőlabda a sportága, amelyben beküzdötte magát a látássérültek válogatottjába és vett már részt Európa-bajnokságokon és világjátékon is. Itt most kell valami ismertetőt mondanom a csörgőlabda sportról.
Alapjában egy csapatjátékról van szó. A mérkőzést hárman-hárman játsszák két kapura. A csörgőlabdát az ellenfél kapujába kell továbbítani és az a csapat nyer, amelyik több gólt ér el.
Azért, hogy ne legyen túl egyszerű a játék, a játékosok a földön fekszenek és így próbálják játékbahozni egymást. A pályán három helyen keresztbe 40 cm magasan zsínor van kifeszítve és ha a zsínór megfeszül, mert hozzáér valaki, akkor büntető következik. Ezért kell a pályán fekve, illetve térden közlekedni.
Szóval a kicsi lány túlhajtotta magát és ennek a térde látta kárát. Júniusban egy súlyos térdműtéten esett át. A saját lábából vettek ki pótlást, amit beépítettek a térdizület és a csont közé. Mi több, még csontot is vettek ki a combjából, amit csavarokkal rögzítettek.
Most nem állhat rá a műtött lábára, ezért mankóval közlekedik. Vannak helyzetek, amikor kölcsönadom a kerekesszékemet. A teakonyhában ő foglalta el Rudi helyét.
Hogy miért gondoltam, írnom kellene róla, az most következik. A kicsi lány 21 éves és a vakok szakiskolájában szövést és kosárfonást tanult, – ez a szakmája.
15 éves korában elhunyt édesanyja. Alkoholista volt. Édesapja is rabja az alkoholnak. A tavasszal egy pénteki napon, amikor elköszönt éppen a nővérszobában voltunk mind a ketten. Elmondta, hogy eltünt az apja és leutazik az egyik megyeszékhelyre, hogy megkeresse őt. Meg is találta, a városi kórház megfelelő osztályán.
A kicsi lánynak az egyik szeme 10%-os, a másik egy kicsit jobb, az 25%-os. Szemüvege 84000 forintba került és nem volt rá TB-támogatás.
Térdműtétje miatt egykori edzőjét hibáztatja, aki nem hitte el, hogy fájdalmai vannak és tovább hajszolta az edzéseken. Ennek az lett a vége, hogy a kicsi lány otthagyott csapot, papot és kiszállt a csörgőlabda sportból és a jővőben úszni fog.
Majd elfelejtettem mondani, hogy a kicsi lány csicsereg. Eleve magas az alaphangja és ha a folyosó elején szóbaelegyedik bárkivel, én a folyosó végén lévő szobámban tudom, hogy a kicsi lány megjött.
Mostanában együtt étkezünk naponta háromszor és sokat beszélgetünk.
Három idősebb fiútestvére van, de jó, ha legalább az egyikkel tartja a kapcsolatot. Elmondta, hogy amikor rendbejön a térde, el fog menni az ország egy távoli helységbe, egy speciális intézménybe, ahol a szakmájában tud majd dolgozni.
Vasárnap délután van és kánikulai hőség. Ma eljött a párja, akit bemutatott nekem, akivel talán boldog élete lesz, végre, valahára.
Rövid időn belül ez már a második írásom, amiben nehézsorsú fiatalokat mutatok be. Biztos vagyok benne, hogy lesz még folytatás.
A minap kaptam a jó hírt, a kicsi lány szeptemberben férjhezmegy és az ország északi részében fog letelepedni és van remény rá, hogy végre boldog élete lesz.
Kentner Sándor, Budapest
Engem ebben az egész történetben az a bizonyos, számomra teljesen ismeretlen sportág ragadott meg. A csörgőlabdás meccset még most, a Sándor leírása alapján sem tudom elképzelni. Térden, háton, szűk térben, 40 cm alatt küzdeni… izgalom, furcsa hangok a játékosok, meg a szúrkolók részéről, bírói jelző hangok… „sötétség”, vagy „félhomály”, valahol egy kapu, ahova be kell találjon a labda…
Valami ilyesmit érzek a mellékelt képben, melynek „A küzdelem káosza” címet adtam. (HP)
Valaki azt kérdezte tőlem, hogy én hogyan álmodom, színesben-e, vagy fehér feketében.
Nem tudtam megválaszolni, mert általában nem emlékszem az álmaimra.
De ha éjjel hirtelen felébredek, akkor úgy érzem, mintha egy más világból szálltam volna hirtelen vissza (az ágyamba). Valami távoli, zürzavaros világból.
De még akkor sem tudom, hogy az a világ színes volt-e, vagy sem. Csak nagy meglepetést érzek, hogy jé! – hol voltam, kikkel találkoztam és hova kerültem! De aztán az a távoli világ, szereplőivel együtt hirtelen elmosódik, mintha nem is jártam volna ott…
Néha oly nagy meglepetést okoz, hogy nem is tudok visszaaludni egyhamar. Csak gondolkodom, hogy hát ez meg mi volt?!
Vajon mi választjuk meg, énünk választja meg, vagy a véletlen, vagy “valami/valaki”, hogy merre kószálunk álmainkban?
Egy időben eléggé belemerültem az álomtan-ba, mert izgalmas területnek véltem, de csalódottan hagytam abba. Annyira materialista (pavlovi?- arra már nem emlékszem) magyarázatokat kaptam, hogy kiábrándított. Nem volt benne semmi romantika, semmi költészet, semmi szín… (HP)
Álmok
Egy házban láttalak,
Ház, amelyben addig soha se jártam,
Ismeretlen ismerős ifjú,
Ki voltál egykor,
S én zsenge hajadon.
Lelkem lelkedet kereste,
A tied mosolyod mögül kutatta,
Az vagyok, kit megálmodott?
Majd , hajnali derengésben,
Közös párnánkon, melletted
Örültem, hogy vagy nekem.
Évek múltával újra találkoztunk.
Bár egykor elengedtelek,
Egy csendes éjszakában visszatértél…
E fennkölt pillanatot átélni
Tudattalanom nem hagyott
”Ő nincs már köztünk” – súgta,
És megbénított a félelem:
Ó, álom, mit tettél velem!?
A régi ágyban,
csak szívem dobolt hangosan fülembe…
M.Simon Katalin, 2011. augusztus 11.
Egyre több az emlék az ember életében, ahogy megy a korba, halad előre. Fel-felbukkan emlékezetében egy-egy arc, mozdulat, kép, hang, szín, ami emlékeket csal elő tudatalattijából, vagy emlékeztet valami kedves, érdekes, értékes eseményre. Főleg azok a személyek ezek többnyire, akik meghatározó módon jelen voltak, jelen vannak életútján, akihez mély érzésekkel kötődik. (SL)
ANYÁM NÉLKÜL
Úgy szólt,
mint az elhallgattatott
és átlengett a csenden.
A kezét láttam,
szétomló haját,
fényt fésült ránk az árnyakból,
mielőtt beesteledett
s a konyha kövére leült közénk.
Mióta nincs,
azóta érzem izzását
a lámpasötétnek,
visszanéz a múltból
homlokom mögül,
belém simul,
mint testbe a lélek,
hogy ne maradjak nélküle
soha egyedül.
S a konyha kövére
leül ma is mellém.
(Nagytarcsa
Seres László)
S az élet megy tovább.
Ami ma létezik, holnap már nincs.
Amiről tegnap még nem is álmodtunk, ma már élő valóság.
A mai valóság, holnap már csak emlék. Örök emlék?
Nem. Az emlék sem örök. Akár a valóság. Minden mulandó. Születik, él, meghal. S mindez rendkivül gyors iramban.- e gondolatokat a fenti vers váltotta ki belőlem. (HP)
Nemrég kaptam egy olyan anyagot (lehet, hogy éppen tőled, kedves Kati) melyben az unoka megkérdezi: Nagytata, te hány éves vagy? Ő meg ahelyett, hogy egy évszámot mondana, elmeséli, hogy milyen is volt az élet abban a korban, amikor ő született. Mi jelentette akkor a civilizációt?
Na, és ezek után mit gondolsz hány éves vagyok?
300.
Nem kicsikém, csak 60!
Úgy érzem (de gondolom ti is), hogy évente gyorsul a fejlődés, a rohanás. Szinte robbanásszerűen. Már nem, vagy alig tudunk lépést tartani vele.
Az alábbi, B.Kati mellékletét mintegy bizonyításként csatoltam, annak illusztrálására, hogy – én legalábbis úgy érzem – lassan a mozi, színház a múlt emléktárgya lesz… Talán 60 év se kell hozzá. Vagy mégse? Bekövetkezik számukra egy nosztalgia igénye szülte reneszánsz?
Régi és új Filmek, Szindarabok ,Operák, Operettek- ingyenes lejátszás
Ez egy nagy kincs, mentsétek el!!!
A jobb felső négyzetben található a tematikus felsorolás, ahol az egész filmet meg tudod nézni.
Kattints:
Hozzászólások