Életmódunk

Jd_472a Érdekes dologról, pontosabban “divatról” olvastam a jegyzeteim között, de hogy azt mikor vetettem papírra, nem tudnám megmondani. Lehet, hogy régen, de úgy érzem, most is érvényes.
Nem, nem ruhadivatról van szó, hanem új életmód-divatról. Neve is van: „Downshifting“, ami valami olyasmit jelent magyarul: lennebb csavarás, lennebb engedés. Angliában és Amerikában egyre több követője van a divatba jött új életformának.

Mit hírdet ez a mozgalom? Minimális munkabefektetéssel maximális életminőséget elérni. De az életminőséget ebben az esetben nem a luxus, hanem a boldogság jelenti.

Hívei a nagy házakból kicsi házakba költöznek, a luxus utazásokra nem adnak ki pénzt, helyette ingyenes biciklitúrákra kerekednek, vagy eveznek a Themze folyón.

Felcserélik jól fizetett munkahelyüket olyanért, amely több szabadidőt engedélyez, amit aztán hobbyjuknak, vagy családjuknak szentelnek.

Egyszerűbben élni és boldogabbnak lenni,- ez a jelszava az új életforma divatnak.

Ha boldogan akar élni, változtasson életén,- hírdetik a mozgalom követői. Vége azoknak az időknek, amikor a státuszszimbólumot jelentő gazdag ruhatár, luxuslakás és márkás autók után vadásztunk,- mondják. Ennek vége. Mert időközben kiderült, hogy a kaviár sem ízlik jobban, mint az egyszerű krumplileves. Különben is, a telegyomor lustává tesz, nehézkessé. És irányítsa figyelmét a belső értékek felé, mert azok többet érnek, mint a külsők.

Szerényebben, egyszerűbben élni, leépíteni a stresszt, időt nyerni és boldogabbnak lenni. Ez az új módi. És tippeket adnak hozzá. Ime néhány belőlük:

– Dobjon el mindent, amiről mostanig úgy gondolta, hogy hátha valamikor fel fogja használni.  Tisztítsa meg a környezetét mindenféle lim-lomtól, fölösleges dologtól. Szekrényéből hajitsa ki azokat a ruhadarabokat, amelyeket már három éve nem vett magára.

– Szórakozásra, szabadidő eltöltésre ne dobjon ki pénzt, gondoljon arra, hogy a világon a legjobb dolgok ma is ingyenesek: a naplemente, a madárcsicsergés, a parthoz csapódó hullámok, a virágos rét. Inkább szaladjon, ahelyett hogy fitnessklubba járjon.

– Egyszerűsítse le étkezési szokásait. Egye meg nyugodtan azt, ami éppen van s utána csendesen köszönje meg. Inkább vigyen magával szendvicset ebédre, minthogy sorbaálljon egy gyorsfalatozóban. Üljön össze barátaival este úgy, hogy hozzon mindenki magával valami általa készített különlegességet, amivel megkínálja a többieket.

– Utazzon kicsi csomaggal. Csak a legfontosabb dolgokat tegye be a böröndbe. Ne csomagoljon be olyanokat, amikre „esetleg“ szüksége lehet.

– Öltözködjön egyszerűen, sportosan, klasszikusan. Hordjon lapossarkú cipőt, ami biztos és kényelmes. Drága divatos cuccokban járni, – ó, az már kiment divatból.

– Ha vásárolni megy, ne vigyen sok pénzt magával. Ne azt vegye meg, amit lát, hanem amire szüksége van. Csökkentse le igényeit. Gondolkozzon, mielőtt megvenne valamit. Vagy inkább aludjon egyet rá s ha másnap is fontosnak találja, csak akkor vásárolja meg.

– Ne csináljon adósságot, mert az okozza a legtöbb problémát. Tanulja meg a pénzt félretenni, megspórolni.

– Végezzen nagytakarítást önmagában is,- hirdetik továbbá az új életforma hivei. Törülje a pletykát. Ne panaszkodjon megváltoztathatatlan dolgokról. Tanuljon meg toleráns lenni. Szüntesse meg kapcsolatait olyan személyekkel, akik csak időt és energiát rabolnak Öntől.

– Változtasson a szokásain. Keljen fel egy órával hamarabb, hogy nyugodtan azt tehesse, amit éppen akar. Iktassa ki a reggeli hektikát. Tanuljon meg hallgatni. Gondoljon arra, hogy a csend épít, mig a zaj, az rombol. Gyakorolja asztalnál a családtagokkal, hogy fogják meg egymás kezét, s úgy őrízzenek meg egy-egy szép pillanatot.

– Szakítson időt arra, hogy önmagába szálljon, önmagára figyeljen és hogy álmodozzon.

Tehát boldogabban akar élni? Akkor előbb lomtalanítson kivül-belül, garantáltan csodát tesz. S utána próbálja ki újra azt, amit már valószinűleg rég elfelejtett: pihenjen egyet egy virágos réten. Meglátja boldogabb lesz!

Partiumi hírek

Jr326 János küldte az alábbi anyagokat, melyek azt bizonyítják, hogy bár jelenleg Hollandiában él, szíve még mindig visszahúzza egykori munkahelyéhez, munkatársaihoz:

Réz Pál irodalomtörténész mesél Váradról:
https://www.youtube.com/watch? v=514crErufCs

A Nagyvárad-Réti Református Egyházközség énekkarának közel 90 éves múltjáról és a kálvinista ének-kultúra értékeinek és kincseinek megőrzéséről szól az alábbi anyag:
https://www.youtube.com/watch?v=HenqVcSRS2E

A “Harangszó” hírlevelünkben olvastam:
Fábián Tibor szentjobbi református lelkész tette szebbé szombaton e település szegényeinek mindenapjait. Bár elmúltak a karácsonyi ünnepek, dicséretes, hogy a szegények sorsát az egyház a szívén viseli. A hétvégén a lelkész családlátogatásra ment a falu nyomortanyájára, ahol gyermekjátékokat adományozott a szegény közösség apróságainak:
http://www.reggeliujsag.ro/sarban-ragadt-gyermeksorsok/

Öregség

-fl021 Igazán olyan jó-e a fiatalság? Akkor mért olyan keserűek a fiatalok? Mert azok keserűek csak igazán és nem az öregség. A fiatalok nagy életerejének ugyanis még sok a vágya, az öregség viszont mégis inkább derűre hajló, ez a tapasztalatom. Mert totyog és azt mondja: – átúsztam a folyót, mögöttem a baj, az élet nem is volt olyan nehéz, gyertek utánam. Az ifjúság viszont néz a folyóra és azt mondja: – jaj, ezt kell átúsznom, hisz tele van örvénnyelFüst Milán

Voltam már kislány, szerelmes, feleség, anya, szerető, elvált asszony, száműzött, pincékben bujkáló menekült, voltam úriasszony és bőrgyári munkás – sokféle szerepet játszottam, de az öregség a legnehezebb. Ezt nem csak azért nehéz eljátszani, mert méltatlan, hanem mert belül nem öregszik az ember. Ha belül is öreg lennék, sokkal könnyebb lenne. Észre sem venném, hogy megöregedtem. De így meglepődök magamon. Belenézek a tükörbe, és azt kérdem: ki ez?
Müller Péter

Az öregségnek millió és egy átka, keserve, cudarsága van, létezik azonban egy elvitathatatlan, kétségbevonhatatlan előnye: hogy megadatik a teljes és tökéletes szabadság! Nincs elkötelezettséged! Azt írsz, amit akarsz, azt mondasz, amit akarsz, azzal állsz szóba, és azzal nem, akivel akarsz, véleményt formálhatsz bármiről. Arról szól az életed, hogy szabad vagy!
Ungvári Tamás

Az idő azért szalad oly gyorsan, mert nem tűzünk ki benne jelzőpontokat. Mint holdat, a zenitjén, és a láthatáron. Az ifjúság évei azért hosszúak, mert telítettek, az öregség évei azért rövidek, mert már készek. Figyeljük meg például, hogy majdnem lehetetlen öt teljes percig szemmel követni az óramutató járását, annyira hosszú és elkeserítő az egész.
Albert Camus

Az öregség valójában nem az élet vége, hanem a koronája.
Nógrádi Gergely

 De tulajdonképpen ki öreg?

Az, aki annak érzi magát. Vagyis átadja magát ennek az érzésnek, belezuhanva a semmittevésbe, szenvedésbe, unalomba. Tőlünk függ elsősorban, hogy öregnek érezzük-e magunkat, vagy sem.

Goethe 82 évesen alkotta a Faustot

Tizian 98 évesen festette főművét

Toscanini 87 évesen még vezényelt

Edison 83 évesen még aktívan dolgozott laboratóriumában

Franklin Benjamin 81 évesen résztvett az amerikai alkotmány szerkesztésében

A venezuelai Jacunto Convit 96 évesen még a rák legyőzésére irányuló oltáson dolgozott. (100 évesen halt meg, 2014-ben.)

… és lehet folytatni a sort.

Tarkaság

Fr_Gradignan Febr 15-ig kellett elküldeni Franciaországba, a spanyol határ közelében fekvő, kb kétszer akkora városkába, mint Ried, nevezetesen Gradignanba az anyagot egy kiállításra, melynek témája a vidék, ahonnan származom (Countryside). Végre lehetett tájképeket küldeni! Én ezeket a kollázsba foglaltakat küldtem. A borítékot is feldíszítettük a postásnővel, mert soha nem tudható, hogy kiállítják-e azt is, vagy sem.Mint ahogyan az sem tudható, hogy megérkezik-e a boríték egyáltalán, vagy sem. Mert sajnos megtörténik, hogy egyik-másik nem ér célba. Nincs mit tenni.

*

Kati küldte az alábbi rendkívül érdekes anyagot:
Igy halásznak Ghana-ban. Nem horoggal, hálóval, hanem kapával. Nem vízből, hanem a földből. Nem vízi halat, hanem esőhalat, a sivatagban:

https://youtu.be/KuEs5zYNHec

*

Sára: a zenekedvelőknek és kikapcsolódni vágyóknak kedveskedik az alábbi anyagokkal:
Vivaldi muzsika:

http://www.ba-bamail.com/content.aspx?emailid=24566

Gags:  https://www.youtube.com/watch?v=IrMrFei7PXo